Mi a francért gubbasztok itt? Mintha sajnálnám magamtól a pihenést. Vagy lemaradnék valamiről, ha egyszerűen csak lefekszem. Pihenni pedig kell, hisz a szezon holnap hivatalosan is elindul, vagyis két napra elvonulok a Dunakanyarba egy nagy csapat gyerekkel. Hogy a dolog még izgalmasabb legyen, két új embert is viszünk magunkkal, akiket reményeink szerint be tudunk tanítani igazi, belevaló csoportvezetőnek. Én ez utóbbiban nem hiszek, bár bizakodok- már csak a saját érdekemben is. Már akkor megszédültem, mikor a hirdetésünkre egy hét alatt vagy százan jelentkeztek. Volt ott 8 általánost végzettől a több diplomásig 18 éves, és nyugdíjas. Írták mind, hogy van gyerekük, testvérük, sőt, a szomszédok fia is náluk szokott labdázni, vagyis náluk tökéletesebb munkaerő NINCS. Aztán elmondtam nekik, hogy miből is áll ez a munka, és szépen elszivárogtak mind (már a kb. 20 közül, akit egyáltalán behívtunk). Maradtak ketten. Talán... Majd elválik persze, hogy tényleg maradnak- e. Vagy maradunk megint ketten. Arra a közel 3000 gyerekre, akik eleddig szerződést kötöttek valünk.
Háhá... Látom magamat kialvatlanul, visszeres lábakkal, az ujjaim keményre gitározva, a hajam lenőve a vállamig, mikor századszor is lelkesen kurjantok a hajnali égre: Hahó, Pilis! Közben egy csomó 25 éves kimenekült az irodából a túra szó hallatán.
Köszönöm szépen.
Cinikus vagyok. Állítólag ebben az országban nincs munka. Vajon hány betöltetlen munkahely van? És miért fordítanak ennyire könnyedén hátat az emberek a lehetőségnek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése