2010. márc. 22.

Fészkelő

Már évek óta vágyom szarkákra. Még fiatalon megszerettem őket, mikor egy kifosztott fészek egyetlen életben maradt lakóját szelídítettük meg otthon. Ő aztán- ha kedve tartotta- félelem nélkül billegett a kerti asztalon, vagy csipegetett a reggelinkből, vagy kicsente a klipszet a fülemből. Soha nem élt kalitkában, de néhány hónapot így, szabadon is kitartott mellettünk. Akkor aztán egy másik madár néhány nap alatt elcsalta magához, s ő elhagyott minket. Nem volt könnyű neki a döntés. A társa odajárt nap nap után, hosszasan hívogatta a mi madarunkat, aki egyre inkább kíváncsi volt, vajon mi várna rá, ha elmenne. Ki- kireppent a közeli erdőbe, de mindig visszatért, mert azt képzelte, csak mellettünk van biztonságban. Aztán egy napon a szabadságvágy legyőzte az óvatosságot, és ő elment végleg.
Nohát, azóta rajongok a szépséges szarkákért. Itt is élnek a közelünkben néhányan. Volt néhány hatalmas nyárfa az utca végén- azok tetejében rendszeresen építkeztek. Tavaly azonban az emberek kivágták a fákat, s akkor néhány házzal odébb, egy elöregedett diófán vertek tanyát a madarak. Most azt a fát is lecsonkolták. Mostanára nem maradt biztonságos hely, ahol fészkelhetnének, így hát keringenek, röpködnek a környéken. Lassan meg kell építeniük a várat, ahová a tojásokat lerakhatják, egyelőre pedig a legmagasabb fák nem másutt vannak, mint itt nálunk, a házunk mellett. Most még kopasz mind, de ha ilyen meleg marad az idő, hamarosan lombot növesztenek árnyas, biztonságos kuckót adva a madaraimnak.( Igen, egy ideje sajátomnak tekintem őket.) Keresik a biztonságot a szabadságban, s én úgy képzelem, csak idő kérdése, hogy ők is felismerjék, jobb helyük sehol nem lesz, mint itt, a mi ablakunk előtt. A feltételezésem beigazolódni látszik. Időről időre itt csörögnek a nyárfákon, én pedig lesem őket a tetőablakon át éppen úgy, ahogy figyeltem télen a tengeliceket, és a pintyeket. Aztán egyszer csak arra eszmélek, hogy hosszú percek óta nem csinálok semmit, csak bámulok kifelé. A gondolataim elkalandoznak, s már egészen más jár a fejemben, mint madarak, fészkek, fák. Talán pihenek, talán csak próbálom rendbe tenni azt a rengeteg eseményt, feladatot, ami (megint) a nyakamba szakadt.
Itt állnak a fáim előttem; magasak, sudárak, én meg nem tudok választani közülük, így hát hordom mindre az ágakat, építem a fészkeimet. Ide is egyet, oda egy másikat. Innét a kilátás jobb, ott a nap süt melegebben. Lehetetlen bármelyiket kihagyni, elszalasztani- akarom mindet.
Szabadságot, és biztonságot.
Több fa, több fészek.
Hálás vagyok az életemnek, hogy ekkora erdőbe vezérelt, és ekkora szárnyakat adott hozzá.

5 megjegyzés:

Orsi írta...

Jaj, Doris olyan gyönyörűen írsz, öröm olvasni!
És igen mi a szerencsések közé tartozunk! :)

Ölellek: Orsi

Hawah írta...

Őszintén irígyellek érte! :)
Valamikor én is ilyet szerettem volna, de engem meg folyton másfelé terelgetett a Jóisten, a gyerekek közé, tanítani. Pedig eleinte nem mertem. :) Aztán a könyvtárral voltam így: azt is akartam. És megkaptam. :)

ivan írta...

Annyira jól és szépen irtad meg, hogy gondolatban át is éltem.

Gabi írta...

Szinte látom Dorist a kis fekete szarkát, amint minimum két fészket felügyel, fáradhatatlanul gondozza a 3 kis szarkáját, közbe nézegeti az új helyeket is-hátha ott kényelmesebb lenne, vagy több a kaja, vagy biztonságosabb. Kívánok erős szárnyakat mindenhez.

Doris írta...

Orsi: Köszönöm!

Hawah: Látod, én is tanítottam, és még előtte képzeltem valami ilyen nyüzsgőset. Se közel, se távol nem volt rá esélyem. Most, gyerekkel, családdal... de legalább megvan. :-)

ivan: :-)

Gabi: Köszönöm! Pakolok, motozok folyton.

Related Posts with Thumbnails