2009. dec. 18.

Fűszeres bor

Egy korty vörös Martini áll itt előttem. Jófajta. A poháron olajos nyomot hagy, az íze súlyos, édes, fűszeres. Jobb volna most egy könnyű tea, de mégis felbontottam az italt, csak, hogy belenyaljak, megízleljem, ahogy egész délután ízlelgettem azt a történetet, ami idehozta az asztalomra.
Gyakran vannak történeteim, amiket nem írok meg, vagy nem akkor írok meg, amikor elkezdődnek. Egyrészt nem lehet mindig mindent megírni, másrészt van, hogy valamit nem érzek teljesnek, nem érzem, hogy több lehetne önmagánál, ezért hát félretolom, nem törődök vele. Aztán gyakran megesik, hogy a történet mégis egészre fordul. Lesz folytatása néhány nap- hét múlva, és végül ide kerül. Ilyen ez a mostani mese is. Úgy két hónappal ezelőtt kezdődött, és tán most sincs még vége, hisz a poharamban itt ragyog az italom, a tárcámban egy névjegykártya, mögöttem egy remek délután. És mindez hogyan?
Hetekkel ezelőtt, egy hűvös reggelen találtam egy nénit az utcán. Egy figyelmetlen autós lökte el, majd elhajtott, ő pedig biciklistől hevert a földön. Egy ismerősömmel segítettük fel, széket hoztunk neki, telefonáltunk a családjának. Végül én várakoztam vele jó fél órát, míg az ötven körüli tesze- tosza fia megérkezett érte, hogy orvoshoz vigye. A néni zokszó nélkül tűrte a fájdalmat, és azt, hogy a bokája labdányira dagad, miközben vacogósra hűl a széken ülve. Később elvitték, én pedig azóta sem hallottam róla.
Egészen mostanáig. Ma, kora délután- éppen hazafelé tartottam- egy idegen számról hívtak. Kellemes hang, ismeretlen név, és mondja az illető, hogy az ő édesanyját segítettem fel hetekkel ezelőtt. Ő most itt meg itt van ( az utcánkban), és szeretné ezt meghálálni nekem.
- Ki lehet?- ezen filóztam- Az a múltkori, nyámnyila alak? Na, nem, abban nem lenne ennyi lovagiasság, figyelmesség, hogy ilyen dolgokkal foglalkozzon. Talán van a néninek másik gyereke. Aha, ott az autó! Gyorsan leparkolok, ő is kiszáll, és tényleg csak távoli a hasonlóság azzal a múltkori emberrel. Ezt a férfit finom elegancia jellemzi. Ahogy megszólal, érzem, hogy intelligens. Nyíltan a szemembe néz. Úgy 50 és 60 között lehet. Bent az "anyósülésen" ül a néni. Ez tetszik. A novemberi jelenetben egy terepjáró hátsó traktusába erőltették be szegényt a kitört lábával. Igen, most meséli újdonsült ismerősöm, hogy szilánkos bokatörése volt a mamának. Csavarozták, gipszelték, most pedig viszi magához Szentendrére, hogy ott gyógyuljon. Csak még előtte meg akarta köszönni a segítséget. Kinyomozta a nevem, telefonom, címem... Szóval KINYOMOZOTT, hogy ezzel az itallal kívánjon boldog karácsonyt. Úgy hallotta, pedagógus vagyok. Ja, az, csak nem tanítok. Kirándulok, táborozok. Az jó! Neki Szentendrén van egy klassz kempingje a Duna partján. Ha szükségem van szállásra, hívjam csak föl, ő aztán mindig tudni fogja, hogy én segítettem az édesanyjának. Ezzel cseréltünk kártyát, kezet fogtunk, és mentünk a dolgunkra.
Ennyi a történet.
Egyelőre. Egyelőre egy kedves történet mindenféle emberekről. Én azonban nem hiszek a véletlenekben. Tudom, hogy oka van, hogy éppen vele találkoztam, hogy éppen az ő mamáját lökték el az úton, és éppen én jártam ott akkor, hogy segíthessek. Talán tényleg lesz ott egy táborunk (Néztem a neten. Jó hely!). Talán csak arra járunk. Talán majd valaki mást hoz az ismeretsége. És talán csak egy finom ital és néhány jó szó volt az ő feladata, mielőtt eltűnt örökre. Egy biztos: imádom figyelni, ahogy egymásba fonódnak az élet eseményei. Ami ma még jelentéktelen, holnap fontossá válhat, akin ma átnézel, holnap a sorsod felől dönthet. Súlya van a legapróbb dolgoknak is. Én pedig ezt szeretem. Szeretem, mert ettől testes, és ízes az egész. Édes, fűszeres. Ha megmártózom benne, olajos nyomot hagy a bőrömön.

2 megjegyzés:

stali írta...

Szeretem a világodat.
Nagyon boldog Karácsonyt! A békéjét magatok teremtitek, hogy csendes lehetne, azt nem hiszem.

Doris írta...

Én is szeretem a világomat :-)
Boldog karácsonyt Neked is, de ezt majd úgyis megírom később.

Related Posts with Thumbnails