2009. nov. 11.

Mélység

Munkamániás vagyok. Bár ez talán nem igaz... Inkább úgy igaz, ahogy a kígyós F. mondta: Én még nem nagyon láttam olyan dolgot, amiért te ne lelkesedtél volna töretlenül. Szóval ha van valami, ami érdekel, abba aztán mindenestől és vakon ugrok fejest, ha kell. Ilyen olykor a munka. De legyen az olyan, ami teret ad az ugráshoz... érted, gondolom. Térdig érő vízbe senki nem szívesen ugrál. Kell ahhoz mélység és tágasság, hogy azt érezd, kell nekem ez a víz, hogy elmerüljek, tempózzak, érezzem a szabadságomat.
Az, hogy most itt vagyok, és éppen Atibivel dolgozom, nem lehet véletlen. Aki képes engem este felhívni, hogy elmondja, fantasztikus ötlete van, mert azt gondolta ki, hogy menjünk el, és tanuljunk meg táncolni, aztán a kirándulásainkon mi magunk tanítsuk a gyerekeket néptáncolni magyart, szerbet, görögöt... Hát az nem normális. Hogy így elképzeli, hogy szól a zene, mi meg a tábortűznél szökdécselünk nem törődve felnőtt méltóságunkkal, ez bizony nekem tetszik. Ez már mélység a javából! Aztán még elcsevegünk egy keveset arról, hogy bár jönne a tavasz, hogy indulhassunk. Megteljenek végre a buszok, és mi ott vihoghassunk kikapkodva a mikrofont egymás kezéből:
- Akkor gyerekek, most A. néni nagyon szeretne énekelni nektek valamit.
- Igen, igen, T. bácsi meg szájdobon fogja őt kísérni!
Most tehát táncolni tanulunk, aztán megjavíttatjuk a kareoke gépet, aztán ez a gitár projekt is talán működni fog, aztán december 5- én éjszakai kincskereső túrára viszünk gyerekeket... megjegyzem, Atibi fixa ideája, hogy elasztikus csontváz öltözékben rohanjak a csapatok előtt a sötétben, mint felvezető, ijesztgető mókamester. Jaj, jaj, tényleg folyton elfelejti, hogy... khm éves, három gyermekes nő vagyok. Na, kérem, ez már abszurdum lenne a javából!... De talán ha ő meg télapónak öltözve gurungálna mellettem, még rá is állnék az ügyre. Ezen a lehetőségen egy hete folyamatosan bír röhögni. Mer' nem normális, azér'.
Tegnap egész nap a jövő évi táborainkon dolgoztam. Esküszöm, éreztem a zsibongást, nyüzsgést magam körül... Valami nagyon fura dolog ez. Atibivel beszéltük nem olyan régen, hogy egy dolog a pénz nyilván. Dolgozunk mi olyankor, mikor elmegyünk. Van viszont valami, ami sokkal borzongatóbb a pénznél: Mikor elviszed a gyerekeket, és mutatsz nekik valami különöset, akkor megváltoznak. Az arcuk ragyog, a szemük nagyra nyílik, és szívnak magukba mindent, ami körülveszi őket. Ez felér minden mással, és olyan, mint a drog. Nem lehet leszokni róla, mert újra és újra érezni akarjuk. Igazán ezért érdemes csinálni... Ez az a mélység, amibe félelem nélkül, töretlen lelkesedéssel fejest ugrik az ember. Akár ezerszer is.

4 megjegyzés:

Doris írta...

Úristen! Délelőtt kiderült, "csontikát" halálos komolyan gondolja!
És ezért hajlandó télapó ruhát is ölteni!
Most lement valahová. Addig, míg visszaér, ki kell találnom, miért NEM jó ötlet, hogy elasztikus, foszforeszkáló ruhát húzzak magamra, míg ő télapóként gurul mellettem.

Zsizsa írta...

Hehe, bocsi, de akkorákat derülök a számítógép előtt. :-))))) Ha megvalósulna mégis, akkor fénykép lesz róla, remélem! ;-)))))

Amúgy meg nagyon remélem, nekem is sikerül majd megtalálnom azt a munkát, amit ennyire szeretek, mint te ezt! Nagyon jó neked! :-)

stali írta...

Fölröhögtem.
Megnézhetném?

doris írta...

:-)
Most azzal próbálkozom, hogy fázni fogok, de erre ő, hogy majd fussak. Szerintem csak kíváncsi, hogy tényleg annyira sovány vagyok- e, mint amennyire látszik... ááá, nem is. Zizi, csak így egyszerűen. De legalább tud nevetni. Milyen sokan vannak, akik nem!
Ha mégis beöltözünk, feltesszük a weblapunkra, hogy mutassuk az elkötelezettségünket :-)

Related Posts with Thumbnails