2009. aug. 20.

Tervezés

Az a baj, hogy még akkor is szétesnek a dolgok, mikor szoros rendbe fűzi őket az ember. Ülsz érted az irodában nem éppen halál nyugodtan, mert már menned kellene haza, de még nem lehet, és akkor megcsörren a telefonod. A tanító néni hív, hogy ott áll a kapu előtt, mert most van az aktuális családlátogatás. Csak makogsz bután, hogy miért, meg hogy, mert te erről nem tudsz semmit. Nem? Pedig ő írt levelet, úgy két hete. Na, persze, hogy ezt te nem láttad. Talán a szél fújta el, vagy a szomszéd kutyája a bűnös, hogy a fene ette volna meg az egészet, a fiúk meg a függöny mögül lesekszenek. Nincs mit szépíteni az ügyön. Te dolgozol, a gyerekeid meg egyedül. Nagy hiba. Nagy nevelési melléfogás. És akkor jön a dac: Igen, ez van! Rohadt nyári szünet, kényszerpálya, megoldhatatlan feladat. Mondjon jobbat, aki tud! De neked ne emlegesse senki a nagyszülőket, meg a dadákat, meg a méregdrága napközis táborokat, mert olyat momentán nem tudsz előállítani, csak bízni abban, hogy kihúzzátok a végéig, és végre visszaáll a hétköznapok rendje, ahol mindenkinek van miért felkelni reggelente.
Szóval mentegetőzöl, ő meg el.
Este kiderül persze, hogy volt valami levél, valaki felhozta, és bontatlanul dobta a többi közé... Így persze nehéz megtalálni.
Két nap múlva a noteszed bejegyzései szerint indítod a napot: fogorvos, önkormányzat, a Nagy iskolája (leadni bizonyos hivatalos iratokat), délre be dolgozni. Új módszer ez a notesz, hogy semmit ne felejts el, ne maradjon estére kimaradt feladat. Úgy mondják, ha eszerint élünk, a mindennapok lassan nyugodt rendbe sorakoznak majd, és elmúlik a kapkodás, a szervezetlenség. De a telefon ekkor is megcsörren, mert MOST ráér, MOST újra tudna jönni. Végignézel a házon, és ráeszmélsz, mennyire siralmas vendéglátás lesz ebből. De sebaj! Nincs ugyan a noteszben, de megoldod ezt is, hisz van fél órád, pakol mindenki, zúg a porszívó, mr. Darcy elmegy Pilóta kekszért, és egy üveg üdítőért.
Már csak azon kell izgulni, hogy az elkövetkező egy órában ne történjen semmi váratlan, és ÚGY NÉZZEN KI minden, mint egy normális, átlagos családban.
A fiúk a tóban őrjöngenek, tanító néni fél szemmel még mindig a Nagyot figyeli. Hiába, őt nevelte, szerette négy évig- neked pedig átsuhan a fejeden a kósza vágy, hogy hátha majd a kicsit is éppen úgy fogja kedvelni, mint ezt a nagyobbacskát.
Csevegtek egy szösszenetnyit, te pedig gondolatban kihúzod a noteszből a fogorvost, majd az iskolatitkárt is, és megnyugodva konstatálod, hogy a munkahelyedre még rendben be tudsz érni. Aztán megnézitek a házat. Izgulsz, hogy a fürdőszobán túl ne menjen, hisz a gardróbba, és a hálóba vannak bedobva azok a holmik, amik egy órája még a nappaliban hevertek teljesen feleslegesen, fokozva a káoszt, és nap mint nap kikészítve az idegeidet. Mikor kiürül a ház, beugrasz az autóba, és robogsz a dolgod után.
Szerinted még arra sincs időd, hogy azt átgondold, amin túl vagy. Hogyan tervezhetnél így előre?

1 megjegyzés:

Levena írta...

Ó, Doris... Én ilyenkor azt próbálom gondolni, hogy ez csak egy időszak, elmúlik, mindjárt elmúlik... Becsukom a szemem, veszek egy nagy levegőt, mintha víz alá merülnék, és mire felbukkanok, vége. És utána jobb lesz, de legalábbis más... (És közben próbálok nem gondolni rá, hogy ha ez elmúlik, akkor közben én is idősebb leszek, egy héttel, egy évvel, öttel vagy tízzel, - nem, öregebb nem, az sohasem, csak éppen fogy, telik a kiszabott idő, és már nem tehetek meg egy csomó mindent, amit most tennék...)

Related Posts with Thumbnails