Vannak helyek, emberek, helyzetek, amik elbizonytalanítanak. Helyek, ahová belépek, és ámulok, és akarattal kell természetesen viselkednem, és nem tátani a szememet, hogy mindent alaposan láthassak. Ilyenkor ÚGY KELL CSINÁLNOM, mintha az mindennapos lenne, hogy a medence ki van világítva, puha kanapék vannak a kertben, és a grillgép értékesebb az én egész nappalim berendezésénél.
Feszélyez az ilyesmi. Bármennyire kedves, és természetes a házigazda, mégis furcsán érzem magam. Hiába rúgtuk együtt a port gyerekkorunkban, és ő volt a barátnőm kishúga, most mégiscsak ő ennek a birodalomnak a gazdája, és ettől különösen érzem magam.
Keresek ilyenkor apró réseket, amiken át kiszivárog a külsőség mögül valami hétköznapi... valami kis szeplő, ami belerondít ebbe a hibátlanságba, amitől emberi léptékűvé válik a hely, és belefér az én világomba.
Később bemegyek a házba is. Óriási terek fogadnak, futurisztikus csodagépek, egyszerű vonalú, első osztályú bútorok. Tétován mozgok, álldogálok, ráadásul senkit nem ismerek. Van itt mindenféle ember, tévés, rajzfilmes, meg még sok más is, akik úgy tűnik, velem ellentétben nincsenek zavarban.
Én szilvát eszek, és azt hiszem, jól csinálom... azt hiszem, senki nem veszi észre, hogy én nem így élek.
A konyha a legkülönösebb.
Az italgép a legkülönösebb. Egyik gomb: tiszta víz, másik gomb: jég.
Lassan megfordulok, a szemem felemelem az óriási nemes acél pultról, és akkor meglátom AZT a kapaszkodót, ami végül otthonossá teszi a helyet. A gyümölcsös tál felett, a fémes búrához illesztve egy jó méteres légyragacs ereszkedik a mélybe. Gusztustalanul himbálózik, itt- ott még mozog is rajta valami. Ez az a dolog, amit én SOHA nem mertem kitenni a lakásomba, és ami most, itt olyan nekem, mint egy mankó, ami segít mocorogni ebben a világban. Nevetek magamban, és elszáll minden rossz érzésem.
Itt is emberek élnek. Itt is legyek élnek.
Ez is csak ugyanolyan HELY, mint bármelyik másik a világon.
Másnap reggel pedig felhív a HELY gazdája, hogy szeretne velem- velünk- nálunk dolgozni, mert az, amit én csinálok, az valami őrült érdekes lehet.
Na igen, mindenkinek van valamije, amire valaki más nagyon vágyik...
8 megjegyzés:
A Mátra maga a természetes természet.
Az emberség a természetben.
Légyfogót azonban nem láttam. Gyertek, Vén szivesen lát Benneteket (is).
Esküszöm, én is feszélyezetten éreztem magamat míg olvastam! ;) Szeretem a nézőpontodat most is. ;)))
Értem, amiről írsz. Voltam már ilyen helyzetben és ha nem is tárgyakat kerestem, amik kilógnak a sorból, de lelki dolgokat igen. MErt tökéletes élet nincs, hiába tökéletesek a tárgyak.
Igen, én is jártam már olya helyen, ahol a kertben puha kanapék voltam. Halálosan izgat a kérdés: de mi van, ha ESIK?
Bocs a gépelési hibákért.
Nagyon jó történet! Én utálom az ilyen otthonokat, mert egy idő után elkezdek vágyni rá és igazságtalannak tartom, hogy nekik miért lehet meg az, ami nekünk nem? Van olyan "barátság", inkább kapcsolat az életemben ami emiatt tünt el ... Azt a ragacsot sosem tenném ki sehol a házban - te sem, de jó, hogy ott volt neked!!!!!
Tetszik. Egyszerűen nem tudok többet hozzáfűzni. Mindig lenyűgözöl a történeteiddel. =)
Vajon ők hol érzik magukat hasonlóan? Mindenkinek van ilyen. Sőt, ha nekem ilyen házam lenne, biztos feszélyezne, hogy esetleg valakit, aki eljön hozzám, kellemetlenül érint, hogy nekem ennyire príma minden. Hogy őt ez esetleg zavarja.
Megjegyzés küldése