A kecskemese nem áll meg, bizony ám, hanem őrült tempóval robog tovább a maga útján, miközben én csak kapkodom a fejemet ide s oda.Na, ezt figyeld: kecskét LÍZINGELÜNK!
Jaj, nem ám, csak ez így jól hangzik. Valójában kölcsönözzük szegény párákat, amit egy bravúros üzleti manőverrel oldottam meg.
Lehetett volna megvenni őket, de őszintén szólva ez a lehetőség annyira nem dobott fel. Élelmezni, törődni velük...bah! Viccnek jó, de lássuk be: néha még az is nehézséget okoz, hogy a gyerekeimet tisztességesen ellássam. Viszont azért a kecske jó! Kedves, meg minden, és ne feledjük: ESZI A GYOMOT!
Következő megállapodást kötöttem: a lények télig itt lesznek nálunk, dolgoznak nekem, ha pedig már nem lesz fű, és jön a hideg, akkor szépen hazaköltöznek kedves pajtásunkhoz, a Ferihez.
Nnna. Cserébe én törődök velük, és SZELÍDÍTEM őket. A feladat nem annyira nehéz, mivel a csapat egyik tagja (akit Bendegúz néven kaptunk) már alapból emberbarát. Kedveli a simogatást, és nem ugrál ész nélkül, ha mozognak körülötte.
A társa (részemről Irénnek nevezve) már nehezebb eset, ámbátor még mindig nem annyira eszelős, mint a hajdani, otthoni patásunk volt. Irént haza lehetett vezetni, és néhány óra múltán már hajlandó volt figyelni az emberi hangra.
Ákos fiam két órát üldögélt mellettük a gyomosban, mélyen beszívva a parlagfű szálló púderét, aztán én ültem mellettük az ólban egy másikat. Mesét mondtunk, kockacukrot vittünk, ők meg lestek a lapos pupillájukkal, hogy akkor most mi a fene van már... most akkor barátok vagyunk, vagy ellenségek?
Reggel aztán sikerült Irént szélnek ereszteni. Rohant, vágtatott a frissen nyírt gyepen, én meg hanyatt homlok utána. Végül betereltem az ólba (Na, ne arcoskodjunk! Bement az ólba, mert ő úgy döntött, hogy bemegy), én pedig rájuk vágtam a kaput: Most pedig dolgom van, ti meg nézzétek az eget!
Dél körül, mikor hazatértem, egy jól átgondolt csellel sikerült őket kivinnem a "rétre", így hát most békésen esznek.
Békésen. De soha ne bízzunk abban, hogy ez örökké így maradhat! Ez csak olyan vihar előtti csend. Egy amolyan "nem tudni, mi fog történni a következő percben" nyugalom. Egy kecskénél ugyanis így mennek a dolgok. Még annál is, aki csak ideiglenes lakója az életednek.
2 megjegyzés:
Tetszenek, majd mesélj még róluk!
Nálunk otthon vannak kecskék. Eredetileg 5-en voltak, most már csak hárman: anyuka és kettő gida. Hasonló célzattal lettek beszerezve, mint nálatok: takarítják a hátsó kertet. Hát, most ott tartunk, hogy a csemetefák tövig lelegelve, anyu kertje szétugrándozva, kerítés kidöntve (mert arra a mellső patákat felrakva kell a száguldó autókat nézegetni). A fű meg csak nő, nő, elképzelem, hogy egy idő után már maguk a kecskék sem látszanak meg benne...akkor talán majd legelnek bele egy szép kacskaringós labirintust. :)
Megjegyzés küldése