Fontos

Most, hogy Nagyfiam fölvették, és újra ott jártam a régi iskolámban, az motoszkál a fejemben, hogy mennyire furcsák is vagyunk az életünkkel kapcsolatban. Minden, ami történik velünk, csak később kapja meg a jelentőségét. Amíg benne vagyunk egy helyzetben, természetesnek látjuk, sőt, olykor kevésnek is. Talán nem is vesszük elég komolyan. Hány és hány olyan pont van egy élet során, mikor utólag kezd valami értéket nyerni! Azt mondjuk: Mennyi mindent kaptam én az otthonomtól, az iskolámtól, ettől, attól, amattól. Mekkora benyomást tett rám egy adott pillanat... egy olyan pillanat, ami akkor csak egy volt a sok közül. Akkor nem tűnt fontosnak, pedig ha tudtam volna, hogy később ennyire jelentős lesz, talán jobban figyelek rá, jobban kiaknázom, mélyebben megélem... Elszállt éppen úgy, mint azok a percek, amelyekre már nem is emlékszem. Ha ezt a végtelen egyszerű szabályt tudnánk már az elején, akkor nem szalasztanánk el annyi sorsfordító pillanatot. De hát jól ki van ez találva. A fiatalságért cserébe megkapjuk a bölcsességet- a kettő együtt nem megy.
Talán ha ezt el tudnám mondani a fiamnak, ha valahogy megérezné a lényegét a gondolataimnak, akkor tudná azt is, milyen jelentős, és fontos dolognak néz elébe...