Nagyfiam ma indul erdei iskolába. Ennek köszönhetően két hete eszeveszett módon tanul (kb. azóta, mióta mondtam neki, hogy nem túl egyszerű kifizetnem a tábor árát), jelentősen feljavította azokat a jegyeit (HURRÁ!), melyeket azért rontott le, mert én egyre több időt töltök a cégnél (NEM HURRÁ). Ezen kívül tegnap megtanult ruhát hajtogatni (HURRÁ!) (Illetve kiderült, hogy mindig is tudott, csak eddig egyszerűbb volt begyűrni a szekrénybe a cuccait), az elmúlt 5 napban egyszer sem veszett össze a tesóival (HURRÁ!), és úgy egyáltalán: rendkívül kedves, és simulékony lett hirtelen a természete (HURRÁ!).
Szóval jó dolog ez a tábor, áldott legyen a neve annak, aki kitalálta.
Kevésbé jó hír, hogy az izgalmaknak köszönhetően még éjfélkor is éberen pislogott az ágyában, amely tény jelentősen (igen jelentősen) akadályozta házas életünk kibontakozását. Na persze! Mindig nekem kell áldozatokat hozni. Ahogy Exupéry rókája mondaná: Semmi sem tökéletes a Földön...
1 megjegyzés:
Doris, ez csakis akkor van így, ha kitaláljátok ti ketten felnőttek, hogy na ma biztosan össze fogunk bújni végre! És ezt megérzik a "szörnyecskéink" a kis szenzoraikkal, anélkül, hogy bárki még csak utalást is tenne a "dologra" és ilyenkor figyelnek és várnak vagy felsírnak és hánynak vagy akármi, de a lényeg,hogy mi ne tehessük azt amit olyan nagyon szeretnénk.
Megjegyzés küldése