2009. máj. 21.

A mérleg

Néha, mikor felveszem a bordó selyempapucsomat, és érzem azt az ismerős, éles fájdalmat a lábamon, ahogy dörzsöli- vágja a húsomat, eszembe jut, hogy lassan egy éve lesz, mikor egy szédült, minden mindegy elhatározástól vezérelve elküldtem az önéletrajzomat. Nem is gondoltam, nem is akartam igazán, bizonytalan is voltam minden döntés helyességében. Megbeszéltem mindenkivel, hogy belevágjak- e, aztán mikor felvettek, akkor azt mondtam, köszönöm, inkább nem.
Nem is értem, miért mondtam, hisz valahol mindig valami ilyesmire vágytam...
Micsoda szerencse, hogy ő annyira akarta. Azt mondta, annyi időt szánok rá, amennyit tudok, nem gond a sok gyerek sem, legalább próbáljam meg.
Ki hitte volna akkor, hogy most, ma reggel ennyi tervvel, jóérzéssel, lehetőséggel a zsebemben ülhetek itt?
Jól alakulnak a dolgok. Nagyon jól.
De ára van ennek is.
Igen, a lakásunk gyakran bombatámadás utáni állapotokat tükröz.
Igen, a fiaim olykor nagyobb önállóságra kényszerülnek, mint amit a koruk indokolttá tenne.
Igen, nincs mindennap főtt étel az asztalon.
Igen, túl sokat telefonálok.
Igen, egyre kevesebb időm jut a blogra, ami- mint az köztudott- igen fontos nekem.

Mindennek ára van, de hiszem, hogy megéri fizetni. Kell, hogy legyen egy mérleg a világban, ami előbb- utóbb egyensúlyba billen.

2 megjegyzés:

Kata írta...

Ez is egy választás. De innen nézve nagyon jó választás. :) Én azzal szoktam nyugtatni magam, hogy az emberek nem arra fognak emlékezni, hogy mekkora rend volt a lakásomban. Illetve - erre egészen kevés ember fog emlékezni :) De ők sem ez alapján ítélnek meg. Talán nem szerencsés a példa, amit a lányomnak mutatok, de családon belül úgy látom, hogy a rend- és a tisztaság iránti igény kevésbé a példán, mint inkább egy belső igényen múlik (és életszakaszonként változó). A gyerekeknek pedig nagyon jót tesz az önállóság, és különösen az, ha látják, hogy az édesanyjuk milyen lelkesedéssel és szeretettel végzi a munkáját.

Angela írta...

Igen, én is ezt gondolom. Főképpen a lányoknak példa az anyukájuk. Lehet egy életet portörléssel tölteni, de talán nem erre fog emlékezni leginkább a lányod. Illetve az szomorú, ha csak erre tud majd emlékezni. A fiúk biztos irigylik azokat az osztálytársaikat, akiknek tyúkanyó anyukájuk van, aki mindig kéznél van, ha szükségük van rá, én pedig sajnálom őket, mikor egyedül töltik a délutánt. De talán tanulnak ebből is. Nem beszélve arról, hogy épp a munkámnak köszönhetően nyáron kettő, de lehet, hogy három táborba jutnak el, hoppáré. Azért ez sem rossz.

Related Posts with Thumbnails