2009. ápr. 20.

Az interaktív sátán

Szóval volt ez az Állatkerti Sáta. Amit elvileg újra kellett volna ma nyomtatni.
Bementem reggel az irodába... igen, dolgoztunk erősen, közben előttem hevert a 60 darab félrenyomott borítólap, és ettől nekem folyamatosan vihognom kellett. Újra és újra szóba került, hogy valamit kellene velük csinálni... Még hogy én találjam ki, mit is lehetne!
Kitaláltam.
Fogtam egy fekete tollat, és gyönyörűen kiegészítettem: Állatkerti Interaktív Sátán. Önelégült fejjel toltam Atibi elé, gondolván, kreatív szellemiségem szerez néhány kellemes percet neki, ám ő- a reális pasi- nézegette egy darabig, majd azt mondta TELJESEN KOMOLYAN (!!!):
- Igen! Ez jó lesz!
Készített egy programot, ami felülnyomtatja a meglévő lapokat, rádizájnolt egy jópofa ördögöt az oldalra, és még kiegészítettük egy olyannal, hogy "Járjátok be Sátánkával az Állatkertet, és válaszoljatok ördögi kérdéseire!"
Barátom! Délután háromig ezen röhögtem (De tényleg vicces, komolyan! Főképpen ismerve Sátánka születésének körülményeit). Később hazajöttem, és kezdtem összerendezni a teszteket a holnapi kirándulásra. A gyerekeim itt lébecoltak körülöttem, és persze felfedezték az Állatkerti Sátánt. Ujjongva lobogtatták, és könyörögtek, hogy ők is kaphassanak belőle egyet (milyen jó, hogy csütörtökön ők is jönnek velem, és megoldhatják az ördögi feladatsort).
Szóval a Sátán jó paraméterekkel indul a megmérettetésen, igazi, gyerekközpontú kisgonosz! Hohó!... holnap élesítjük, és hát persze, persze, hogy nem tudok nyugton ülni, és csak a legszükségesebbet csinálni- éppen csak a legfontosabbat. Hát persze, hogy viszem az arcfestékeimet is, és lesz ott néhány kistigris, babatapír, elefántmanó is. Munkamániás Doris!

Az elkövetkező három napban erősen lehet figyelni egy virágos kalapot és egy pörgős szoknyát az Állatkertben, és az ott bizonyosan én leszek.
Jaj, láttam ma egy öreg nőt a fogdokinál. Indiai szoknyában, kivi színű pólóban, horgolt táskával és kalapban üldögélt, és pont olyan volt, akire az emberek nagyrésze azt mondja: Ez aztán nem tudja, mi merre, és hány éves is ő itt most. Én meg kedvtelve nézegettem, és arra gondoltam, hogy nyilván valami ilyen lepkeszárnyú öregasszony leszek én is. Szoknyás, kalapos. Olyan, akit megbámulnak az emberek a fogorvosnál. Ah, bánja a fene! Én majd úgyis csak nevetek...

4 megjegyzés:

Banyuc írta...

Sokszor szeretnék ilyen lenni én is, de sajnos én nem így vagyok összerakva én farmerdzsekis zöld-kék barna ember vagyok, aki csak nyáron színesebb. Pedig jó lehet mindig színesnek lenni:)
A sátánka pedig hátborzongatóan jó telitalálat:))

imre írta...

Na, hát ebből is látszik, hogy nekem nem kellene mostanában gyereket nevelnem. Őszintén szólva az első reakcióm az volt, hogy hát ez egy olyan hétköznap egynek elmegy, de azért kicsit gyengécske vicc, és eszembe nem jutott volna, hogy a gyerekeknek ennyire bejön. Már csak azt nem tudom, hogy túl fiatal vagyok, vagy túl öreg. :)

Doris írta...

Banyuc: Ilyen? Van, hogy az ember nem is tud már másmilyen lenni. Hogy hogyan élsz, hogy nézel ki, egy idő után már megkövesedik. Én úgy teszem fel a kalapot, ahogy te a farmert húzod fel. Ezért nem tud az a nő sem máshogy kinézni, mert ő azt képzeli, hogy teljesen természetes, ahogy kinéz. Különben meg tényleg az, hisz semmi ízléstelen nincs rajta.

imre: Nem, egyik sem vagy. Szerintem nekem maradt valami a gyerek gondolkodásából a fejemben. Azt hiszem, kicsit többet nevetek olyasmiken, amit a felnőttek nagy része egyáltalán nem lát viccesnek.

Banyuc írta...

Az ember azt gondolja, hogy aki színes és tarkabarka és mosolygós, az soha nem rosszkedvű, nem depis és nem frusztrált és és és ... - persze ez hülyeség, hisz miért is ne lehetne ő is az? Hisz emberből van. Csak épp jó ezt hinni, jó azt gondolni, hogy másnak "könnyebb" és ő attól tud ennyire tarkabarka életvidám lenni.
túlmagyaráztam ...

Related Posts with Thumbnails