Csillagszóró

D., mint Doris elmúlt napjainak krónikája röviden, a lényeget megragadva, avagy Doris karácsonyozik nem éppen békés csendességben. Úgy is mondhatnánk, az élet nem áll meg, csak azt hisszük olykor:

dec. 24.:

D. két napja hajnaltól napestig karácsonyi előkészületek okán terheli magát. Eleinte azt képzeli, ez így éppen jó, de félúton rájön, hogy baromira egyedül van, ráadásul halálosan fáradt is, ezért már kedve sincs az egészhez.
Kiborul (szokás szerint rosszul időzítve a nyelek, vagy kiadom ciklusokat), és látványos, akár hisztériának is nevezhető rohamot produkál. Persze nem talál értő fülekre, de ezt is meg lehet szokni.
A templomba elcipeli a gitárját, s végig, a beszéd alatt figyeli, kocogtatja a húrokat, mert attól tart (joggal), hogy a hideg elhangolja a bűvös szerkezetet. Közben hallja a háta mögül, ahogy a népes gyülekezet összesugdos: Jééé, lesz gitár is! Juj de jó! Lesz gitár is! Később felmegy a gyerekekkel a "színpadra", de valahányszor ő következne, a tiszteletes asszony teljesen más hangnemben előordítja a mikrofonba a dalokat, így már felesleges a hangszert használni, csak fokozná a káoszt. A jelenet D. nélkül zajlik le, de a gitár szerencsére nem hangolódik el. A levonuláskor azért beakad a mikrofon átkozott zsinórjába (nem a gitár, hanem D. cipősarka), és belezuhan a kamerába. Bőgni szeretne, ám inkább a röhögést választja. A nevetés oldja a feszültséget, így hát kellemes szenteste marad a végére.
D. megállapításokat tesz, érzelmi mélypontokat él át, később fegyelmezi magát.

dec. 25.:

D. a családjához megy karácsonyozni. Olyan együttlét ez, amilyen talán még nem is volt. A feszültség kitapintható, szúrós. D. első percben érzi, hogy valami nem olyan, mint amilyennek lennie "kell" egy ilyen ünnepnek. Később nem tétovázik, hanem kérdez attól, akitől kérdezhet.
Mi ez?
Talán semmi, talán minden együtt. Talán, hogy Mama néhány hete ment el, talán, hogy nehéz élni is... Talán, hogy az áhítat nem megy dátumra pontosan.
Hazafelé D. eltűnődik mindenféle életeken és ünnepeken. Azon, hogy hogyan építhetünk ünnepet magunkban, és hogyan nem. Hogy néha elveszítjük akkor is, ha magunkhoz szorítjuk.

dec. 26.:

D. ezen a reggelen előhalássza a tárcájából azokat az üdülési csekkeket, melyeket még karácsonyi bónuszként kapott a fizetése mellé, és szépen összepakolja a családját, hogy néhány órára welnesselni vigye őket. Ott is esznek (mert van étterem), amely esemény külön alkalmas arra, hogy D. vágyjon rá, hogy egy apró homoklapáttal azonnal elföldelje magát zavarában. A gyerekek melegszendvicset és desszerteket kérnek, mr. Darcy levese miatt nem hozzák időben az ételüket, mely várakozáshoz, más szóval rosszalkodáshoz vezet. D. erősen szégyelli magát, és megfogadja, hogy senki nem léphet át anélkül a következő évbe, hogy ne tudjon TÖKÉLETESEN késsel, villával enni.
Később a welness mindenért kárpótolja. D. úgy érzi, neki most jött el a karácsony. Úszik, gőzöl, szaunázik, és közben nincs miért aggódnia: rajtuk kívül senki nincs a teremben, így nem kell attól tartani, hogy a gyerekei miatt kitiltják a szállodából. Nyugodtan játszhatnak, nevethetnek. Közben D. meglepve látja, hogy a fiai tudnak úszni. Észre sem vette, hogy a nyári tóban lubickolás közben ezt a mérföldkövet is elhagyták.

dec. 27.:

D. még mindig lazulhat, hisz étel van bőven, így van lehetősége, hogy pihenjen, elmélkedjen, és a fiúkkal társasozzon. Kicsit már az iskolai dolgokat is előveszik, ugyanis Bobinak megígérte, hogy a szünet végére megtanítja olvasni.
Délután az Avatart nézi (3 órás), közben néhány percekre elszunyókál, álmodik, és lassan elhatalmasodik rajta a hetek óta lappangó téli álom.
Mozdulni sincs kedve, nem lelkesíti semmi, az élete olyan, mintha állna.
Ekkor megszólal a telefonja, és ő nem hisz a fülének: alig cseng le az ünnep, már keresik? És igen. Atibi az, valószínűsíthető a hangszínéből, hogy legalább 24 órája vár arra, hogy végre ne minősüljön illetlennek a hívás. Az ügy fontos: Állítólag januártól D. viszi az irodát, Atibi Pestre készül. Nagyjából a hét java részét ott töltené, így D-é lenne az itteni ügyek intézése, kézben tartása. Ez jóval több, és bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk. Felelősség, idő, kapacitás. Kihívás. Amúgy Atibi mellékesen megjegyzi, hogy összeveszett a családjával, borzalmas karácsonya volt. D. pedig közben arra keresi a választ, hogy vajon miféle csillag szórta azt a rengeteg szikrát, mely ezen a karácsonyon pattogott az emberek között?