Rossz ez, mer' ősz van

Loptam!

 

Ps: Megjegyzem, dolgozom ám, csak a megosztott figyelemnek köszönhetően blogot ápolni is van időm. No, meg bámulni ezt a mocskos esőt. Piszkosul esik. Hiába, ősz van...

Néha nem is tudjuk, hogy mi fáj belül

Jó, attól még, hogy nem látszik, attól még nekem is megvannak a gondjaim, a problémáim, a kételyeim. Én is elfáradok és félek néha. Van úgy is, hogy én sem veszem észre, hogy valami baj van. Azt hiszem, minden rendben, közben meg nem is. A lélek azonban ad jelzéseket akkor is, ha mi mélyen elrejtenénk a gyengeségünket.

Van a gmailnek a csevegő programja. Ezt tudja mindenki, aki használja a programot. Arra a csevegőre tudsz fotót tenni, üzenetet, akármit. Én zenét szoktam feltenni. Hol ezt, hol azt attól függően, éppen milyen kedvem van.
Jött ma egy levél. Azt mondja, van az a dal a sok kérdőjellel. Néha kirakom, néha leveszem. Talán annyira változó a hangulatom?
Miii? Ki vagy? Mit akarsz? Mindegy... egy nő, akivel váltottam pár levelet, akit hivatalból láttam olykor, aki szülőtárs... IDEGEN.
Változó, igen.
Ő meg mentálhigiénás valamicsoda agykurkász (ezt se tudtuk), és szívesen meghallgat, ha úgy érzem, ez jót tenne.
Jaj.
Most ő segítségnek lett küldve, vagy cselnek, vagy miért? Félretegyem a gyanakvást, a félelmet a kitárulkozástól, és alávessem magam annak, hogy valaki belém lásson (A blog ilyenkor nem számít, és ott is vannak titkok... Milyen titkok? Olyan nagyok, hogy magam sem tudom őket, csak érzem, hogy itt vannak bennem, és megfojtanak.)?

A mentállady bejelentkezése jelzés értékű. Arról jelez, hogy aki küldte (tudod: "aki" küldte), tudja, hogy segítség kell (még ha én nem is gondolom), és jelzés arra, hogy nem vagyok egyedül (még ha úgy is érzem).
Most akkor írok neki.

 

Ps: Természetesen a dal szövege nincs összefüggésben velem, de a hangulat... az utánozhatatlanul édesen szívsanyargató.

Mosolyok

A minap egy gimnáziumban voltunk bemutatón. Míg várakoztunk, a falakon régi tablókat nézegettem. Azon méláztam, vajon mi lehet azzal a sok szép, fiatal lánnyal és fiúval, akik 1965- ben, 64- ben, 72- ben, 80- ban érettségiztek. Mosolyognak rám a falakról, rám, aki még nem is éltem, vagy épp csak megszoktam itt, a Földön, mikor ők már érettségiztek. Közben a folyosón fiatalok zsibongtak. Olyanok, akik néhány hónap múlva fognak érettségizni.
Megint az a melankólia kapott el, ami akkor tör rám, mikor az idő múlásán tűnődök. Valahol itt a városban az én arcom is ott figyel a többiek mellett izgatottan, várva a holnapot, mikor majd elkezdődik az "élés".
Szóval így nézelődtem, mikor éppen szemben velem, az osztály fölött, ahová belépni készültem, egy ismerős arc tűnt fel. Egy szépséges lány, hibátlan mosollyal. Mennyire vidám, mennyire igazi a nevetése! Tudod, nem olyan rejtőzködő, kamaszos félmosoly, nem is a kihívó,"már nő vagyok" pillantás, hanem az, mikor őszintén, védtelenül felkínálja valaki az arcát. Belenevet a lencsébe tiszta szívvel. Tényleg gyönyörű.
Tudom, ki ő. Még abból az időből ismerem, mikor én is az érettségire készültem egy másik iskolában. Talán éppen elsétált mellettem csinos, fiatal tanárnőként, míg én a lányokkal a tablót hurcoltam végig a folyosókon. Mikor új fényképészhez mentem, mert nem tetszett az első kép, ami készült. Gondoltam, rossz a beállítás, ezért újat csináltatok. Nem lett jobb az sem. Nem a fényképésszel, hanem az én mosolyommal volt a baj. Az nem tudott ragyogni. Melankolikus, szomorkás és szégyenlős volt.
Talán valaki megáll előtte olykor, abban a másik iskolában, és arra gondol: Milyen különös ez a lány. Vajon mi lehet vele? Tud- e már gyanakvás nélkül ránevetni az emberekre?
Kösz, jól vagyok.

Hülye dolog

Annyi hülye dolog van körülöttem. Hülye dolgaim vannak... Hogy például reggel fölkelek, és valami hangulat, vagy dallam elkap. Néha már álmomban velem van, sőt, olykor dúdolom is a párnába temetkezve... vagy nem, de akkor is érzem magamban. Reggel felkelek, és viszem magammal. Nem biztos, hogy mindenkinek azt jelenti, és úgy, amit, és ahogy nekem, de valamit mégis jelent. Valamit elmond arról a napról. Annyit biztos, mint egy festékbe mártott ecsettel puhán végighúzott szín a fehér papíron.
Szóval ez a hangulat jön velem. Halkan szól az íróasztalomnál, ott van minden profilom mellett, az aláírásaim szomszédságában. Mintha körülbástyáznám magam ezzel a hangulattal, és zakatol a fejemben egész nap.
Mondtam már az egyik legszebb gondolatot, amit valaha hallottam?:
"Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül is tudjunk imádkozni."*

...hogy egyedül se legyünk magányosak... hogy ruhátlanul is legyen mibe burkolóznunk...




*John Lennon

Jackie - Bossa Nostra ft. Bruna Loppez

.

Born to be wild

Nekem nem jön be az új rádió.
Egyik se.
Nem baj, én vagyok a finnyás, ők meg hadd nyomják... De az, amikor tegnap délután megleptek ezzel...



Csak úgy mentem valahova a ködben, jól felcsavartam a rádiót, és elképzeltem napfényt, száguldást, ugrálást... csupa eszetlen és veszélyes dolgot. Aztán már csak azt láttam, hogy a mutató kúszik fölfelé, én pedig hasítom magam előtt a szürkeséget.
Hát soha nem öregszem meg annyira, hogy ezek elmúljanak???

Az én zeném

Lehet, hogy egy új rovat lesz ebből. Nem, mintha másom nem lenne, csak éppen fontos ez nekem, és mivel a gyerekeimnek is írom a Naplót, hát később majd legyen nekik arról is emlék, hogy mit hallgatott valaha a "mama"... Mikor még csak úgy tudott menni, hogy ringatta a csípőjét.

Legyen akkor az első Doris Day, aki nem lehetett AZ, aki akart lenni. Táncolni vágyott, de egy baleset megfosztotta ettől. Ezért hát énekelt.
Mert aminek KI KELL JÖNNI, az így vagy úgy, de ki is jön. A született művész belehal, ha nem talál utat az önkifejezésre, ezért ha nem táncolhat, akkor énekel.
Doris Day érzékeny nő, viharos, és szomorú szerelmekkel, fáradhatatlan reményekkel és álmokkal. Szeretjük őt...

Akkor most a rádiókról...

Gyakran eszembe jut, mikor ilyen- olyan igazságtalanságok zajlanak az országban, hogy vajon minek kellene történni ahhoz, hogy az emberek egyszer azt mondják, most akkor már legyen vége. Elég volt. Sose hittem volna, hogy ez a forradalomközeli állapot majd éppen két rádiócsatorna miatt fog elkövetkezni. Teli van az iwiw üzenőfala a tiltakozásokkal, aláírásgyűjtés folyik, könnyes tévériport hegyek magasodnak... Az ország összeomlott.

Unom már. Ezért - bár nem profilom - elmondom, mit gondolok erről. Sláger rádiót már ezer éve nem hallgatok, mivel anno két hét elég volt, hogy a repertoárjukat megismerjem, és megunjam. Balázsékról az utóbbi időben szoktam le, miután a Pirítós lassan egyébről sem szól, mint házi feladat megoldásról, reggeli ébresztőről, nemek harcáról, nap hallgatójáról, és az ő folyamatos röhögéseikről. Zene már alig van. Ha van, azt ugyanúgy rogyásig ismerem, mint a Slágerest, ráadásul a két fő favoritot, az Irigy hónaljmigyet, és Király Lindát annyira utálom, hogy hányva menekülök, ha meghallom őket.
Ezt jelenti nekem ez a két csatorna. Ezzel együtt bárhová bemegyek, mindenütt ők szólnak, így akkor is hallgatnom kell, ha nem akarom.
Hogy én mit hallgatok szívesen, az más kérdés.
Csak úgy kérdezem: Hol van az kőbe vésve, hogy most már örök időkig Danubiust, és Slágert kell hallgatni?
Őnekik volt egy véges szerződésük, most meg egy pályázatot írtak ki, amit valaki más nyert meg. És akkor mi van? Nem volt még úgy senki, hogy valahol, valamikor azért nem kapott lehetőséget, mert egyesek bele voltak betonozva pozíciókba, helyzetekbe? És az jó volt úgy?
Verseny van, kész. Most valaki mások jönnek, és állítom, fél év múlva már el is felejtjük ezt a két csatornát... Illetve nem, mert fejemet teszem rá, hogy a két stábnak már meg is van a helye, hogy hol folytatják (mert vannak, akik be vannak betonozva, és még akkor is kapnak lehetőséget, mikor látszólag elvesztik a lehetőségeiket).
Tudod mit? Én kíváncsian várom az újat, mert még nem tudhatjuk, hogy az milyen lesz. Lehet, hogy jobb lesz. Rengeteg olyan kis adó van, akik nagyon jók, csak nincsenek lehetőségeik. Ott van pölö az én kedvencem (ez itten reklám), a Jazzy, amit itthon, a házunkban csak PC- ről tudok hallgatni, mivel egy olyan hullámhosszon kénytelen sugározni, amit egy nagyobb fa már könnyedén kitakar. Isteni zenék mennek, és ha néha szólnak hozzád, az a pár mondat mindig olyan, amibe (jééé, micsoda újdonság!) némi kultúra is szorult. Gyanítom, ha ők kapnának hasonló kondíciókat, mint a kereskedelmik, százszorosan igényesebb műsorokat készítenének, mint amiket most hallunk a siratott csatornákon.
Verseny van, kérem szépen. Pályázunk, nyerünk, vagy veszítünk. A világ változik, és talán lassan tudomásul vesszük, hogy a beton sem örök. Ha valamit elérünk, az nem szól örökre.
Egy rádió sem szól örökre.

Aleksandrov Red Army Chor on Eurovision Song Contest 2009

Itt az igazi, a teljes!
Imádom, gyönyörű!
Köszi a segítséget, a ti linkjeitek segítettek a teljes videóhoz!

The Vocal People

Ezt az ajándékot!!!



Van olyan ez is, mint a borsdaráló, amit mr. Darcytól kaptam. Muszáj másnak is látni, mert annyira jó!

Cohen

A hét jóhíre: Leonard Cohen Magyarországra jön. Nem mintha ez bármiképpen azt jelentené, hogy én is megtekintem, de a tudat, hogy akár meg is tehetném, a távolság nem lenne ebben akadály, nos, ez azért megmelegíti a szívemet.
Nyilván nem leszek ott a koncertjén, de a rezgéseit bizonyosan érezni fogom.

Discover Leonard Cohen!