Cardio

Már napok óta készülök, hogy végre (több év kihagyás után) újra belépjek a konditerembe járó nők kasztjába. Tudod, ez az életérzés, mikor reggel jól megizzasztod magad, váltasz pár szót a kerek fenekű háziasszonyok, vagy üzletasszonyok valamelyikével arról, hogy mennyire teli van a fejed a rengeteg teendővel, amely még rád vár délig,  majd tusolsz egyet, és indulsz megváltani a világot. A gerinced ilyenkor egyenesebb, mint sport nélküli napjaidon, és valahogy olyan "egyben vagy" egészen estig. Jó, remek fíling- csináltam már, de pár éve depressziós állapot okán inkább visszaszoktam a dohányzásra. Most azonban kaptam ugye, bérletet, amin illik nem megsértődni, ugyanis a kerettörténet hozzá a következő: Olyan zsúfolt, és nehéz szezonunk lesz, hogy szükségünk lesz fizikai, és idegi kondícióra. Hát nem édes? Már előre kivédi, hogy esetleg célzásnak vegyem az ajándékot, és duzzogjak miatta (gyűlöli, ha duzzogok). Jó, nem vagyok 20 éves (bár sok ifjút lekörözök, ha állóképességről van szó), már sovány sem, kisportolt sem, egyszóval lenne miért célzásnak tekintenem egy ilyen bérletet, de én nem vagyok sértődős. Ha pedig kapok valamit, azt nagyra értékelem. 

Jó, itt a bérlet- gondoltam ma reggel- most már csak el kell jutnom a konditeremig. Ezzel nem is volt gondom- valaha éppen ide jártam spinningelni. 

Szépen leparkoltam az épület előtt, benéztem a üvegtáblán, és akkor jött az az érzés, amit jól ismerek, és mondhatom, nagyon utálom. Ez az az érzés, mikor egyetlen pillanat alatt kicsúszik a talaj a lábam alól, és látom magamat szánalmasan, és nevetségesen egy adott helyzetben. Így volt most is: Benéztem a földig érő ablakon, és láttam Dorist a kigyúrt csávók, tetovált szemöldökű lányok közt, ahogy bénázik, mert nem ismeri a gépeket, mert nincs jó alakja, elkenődik a festéke, és még csak észre sem veszi, hangosan liheg... és láttam még ezeken kívül számtalan torokszorító helyzetet, amiknek kiteszem magam, ha egyszer ODA belépek. Tudtam persze, hogy ez a "világ szerencsétlenje" érzés mindössze néhány percig tart majd, mégis, ezt a néhány percet átvészelni komoly kihívásnak tűnt ma reggel.

Na, nem, erre semmi szükségem. Már dugtam vissza a kulcsot, hogy indítom az autót, mikor eszembe jutott, hogy előbb- utóbb mégis muszáj lesz bemenni, hisz a bérlet itt van, illik használnom. Ha most megfutamodom, holnap ennél is nehezebb lesz. Így hát kikászálódtam, fogtam a cuccom, és beballagtam.

Óriási fiú fogadott a pultnál. Te jó ég! Ez éppen az a Herkules, akitől tartottam. Legjobb lesz nem kertelni, hanem kész tények elé állítani: Nem tudok semmit, nem értek semmihez, de van egy bérletem. Segítesz, vagy szóljak a fogyasztóvédelemnek? Úgy döntött, segít. Miután levetkőztem, felvitt az emeletre, valami bazi nagy futószalagra feldobott, nyomogatott néhány gombot a gépen, majd otthagyott, hogy járjak. Azt mondta, 20 perc séta jó lesz bemelegítésnek. Nem is rossz. Szemben egy tévén megy az MTV, előttem a monitoron villog egy rakás adat, amik jelentéséről gőzöm sincs- eleinte szórakoztatott, majd hamarosan unalmassá vált. Elkezdtem nyomogatni a masinát, így rájöttem, hogy a megfelelő gombot nyomva még akár futhatok is. Innentől remekül szórakoztam, ugyanis csipogtattam a cuccot le- föl, így váltogatva futást a sétával. Később egy másik különlegességgel izzasztottam magam. Itt a lábam egy ovális vonal mentén mozgott, a kezeimmel meg karokat húzogattam eközben előre hátra; jól megdolgoztatott a zsivány- a fenekemben pokoli tűz égett fél percen belül. Isteni volt!

Az idő tovaszállt, ráadásul egyre inkább úgy tűnt, megúszom a lenti "partit". A cardio terem csendes, eldugott, és főként a nők birodalma. Mindenféle katasztrófák nélkül túlestem a mai 40 percen, amit szántam magamra. Jöhet a zuhany, és nyomás melózni. Mikor frissen, és illatosan megjelentem a recepción, Herkules láthatóan csalódott volt.
Miért nem szóltam a bemelegítés után? Miért nem jöttem le? 

Mert csak. Nekem elég lesz ott fent.

Nem, nem, legközelebb átmozgat tetőtől talpig. Higgyem csak el, remek lesz.

Áoh!... Na, persze!- ránéztem a bicepszére (ööö, vajon annak a nevét írtam, amire gondolok?), és láttam magamat hasonló, combvastagságú karokkal. Nem lelkesítő a gondolat, hogy ilyeneket növesszek, ezzel szemben lelkesítő a fiatalember teljes figyelme. Látom a szemében, hogy nem adja föl: ENGEM AKAR EDZENI! Na, jó, hát legyen! Nyilvánvaló, hogy Izomember arra van kiképezve (azért van itt!), hogy oszlásnak indult, harminc feletti nőkkel hitesse el, hogy még belőlük is lehet jó nőt gyúrni. Ha kifizetik. Vagy a főnökük kifizeti nekik.

...

Tudod mit? Én elhiszem neki...