Szélcsend

 Néha nagyon szerencsétlennek érzem magam, mikor a számlák,   befizetni valók végestelen végig elborítanak. Nem tudatosan, de kidolgoztam védekező mechanizmusomat, mellyel megóvom magam az elkeseredéstől. A módszer kifinomult, úgy hívják, hogy elfelejtés. Sőt, elveszítés! Sőt! Van olyan módszer, amit úgy hívok: "Elfújta a szél". Eltűnnek a csekkek, és akkor azt mondom: Hé, elfújta a szél! Benézek a tárcámba: Ó, nincs itt semmi. Semmi fizetnivaló, vagy egyéb. Ilyenkor remek érzés kerít hatalmába.
Nem tart ez sokáig. Hamarosan ott toporog mögötte a gyanú: Nem- e elveszett valami szar már megint? Hát hiszen olyan nincs, hogy ne kelljen valami pénz miatt nyűgölni! Olyan nincs ebben a szaros életben, hogy minden be legyen fizetve, és még maradjon is valami. Ha mégis, akkor kell venni festéket, tüzelőt, elromlik a kocsi, vagy a gyereknek jött el valami plusz költség. Nyugalom nincs sohasem. Elkezdek kutatni hát a csekkek közt. Mikor fizettem utoljára:
- a kocsi biztosítását,
- a kocsi cascoját,
- fentebbieket még egyszer mr. D. tragacsának is,
- a kocsi részletét,
- a kocsi kiegészítő részletét,
- a villanyt,
- a telefont,
- a tévét,
- az internetet,
- a hiteltörlesztést,
- a szemétdíjat,
- a még valami szart, ami most nem jut eszembe.

Ha valami túl régen járt a kezemben, szörnyű gyanúm lesz, hogy majd jön valami felszólítás miatta. Kezdek túrni tehát, matatni egyetlen hang nélkül, lehetőleg olyankor, mikor mr. D. nincs itthon (ilyen időpontot nem nehéz találni, hisz éjjel- nappal melózik, hogy ne haljunk éhen /na jó, némileg erős volt az ok/ ). Szóval olyankor szutyakolok ezzel, ha egyedül vagyok, mert ha elkezdek zörögni, ő rögtön gyanút fog, hogy (megint) elvesztettem valamit, és ettől roppant ideges lesz. Keresgélek, és vagy találok hasznosat, vagy várok a csodára.
Néhány hete mr. D. a tragacs kötelezőjét kezdte keresni rajtam. Miért nincs az autóban, hol van, keressem meg. Később ő kezdte keresni, ami megint nem jó, mert ilyenkor rájön, hogy képtelen eligazodni a számomra átlátható káoszban, és rögtön mindent át akar rendezni. Rám ragadt a keresési kényszere, és én is elkezdtem agyalni, hogy mi van akkor, ha még befizetetlen állapotban "elfújta a szél" azt az átkozott biztosítási csekket, neki meg már rég semmissé vált a szerződése. Zizeg az utakon biztosítás nélkül (nem zizeg, mert most éppen tetszhalott a dög), a rendőr meg majd megállítja, hogy autogrammot kérjen tőle azt gondolván, hogy mr. Bean szennyezi a környezetet abban a gyűszűnyi tokban ott az aszfalton, és akkor lám, kiderül, hogy totális szabálytalanság forog fenn. Na? Mi lesz akkor? Ah, te jó ég! Az lesz, hogy mr. D. sokkot kap, és ordítani fog, majd szívrohamban elhalálozik, és ez a sajnálatos esemény az én lelkemen száradhat. Ráadásul éhen is halunk nem sokkal ezután.
Mert ebben az országban egy nő csak zsebpénznyi összegeket kereshet.
Ma már nem bírtam magammal, és felhívtam a biztosító társaságot. Elmondtam, hogy talán nézzenek már utána a plöm, plöm, plöm 234- es rendszámú töttyenetnek, mely lakik itt meg itt, tulajdonosa mr. Bean. Hogy egyáltalán van- e ilyen szerződés? Még. Vagy már elcsesztem végképpen.
Csend.
Csend.
Csend.
- Hm... Mi a cím?
- Hát itt, meg itt.
- És a tulaj?
- Mr. D.
- Értem. Az autó rendszáma: züm, züm, züm 234. Ez lesz az?
- Hát... Bizonyosan. A férjem mondta nekem, és ő sem volt biztos benne. Ezek szerint nem jól emlékezett. Végül is hetek óta nem hordja, mert elszakadt, és javításra vár. De ha ez egy olyan tragacs típusú szörnyeteg, akkor bizonyosan ez lesz az.
- Ez lesz az.
- Na, és a lényeg???
- Nos, a biztosítása rendben van, be van fizetve október 25- ig. Esetleg küldhetek egy igazolást erről a tényről. Tudja, hogy nehogy problémája adódjon (és mosolyog a hangja).
- Ó, igen, hálás lennék, ha küldene egy igazolást.
Nos, vannak csodák és meglepetések:
- Mikor kiderül, hogy eggyel kevesebb fizetni való jutott mára.
- Hogy én sem felejtek el mindent.
- Hogy más is követhet el bakikat.

Hogy vannak szélcsendes napok.

Kép: Amelie Thiébaud