Elfogadni

Nagyon ciki már tényleg, hogy lassan ilyen gyereknevelde blog leszek. Régebben mintha sokfélébb lettem volna, manapság meg csak munka és a fiúk. Nem jó, nem tetszik. Azt jelzi, hogy alaposan beszűkültek a gondolataim.
Gyerek van most is.
Úgy érzem, megváltozott a hozzáállásom Bobi problémáját illetően. Ezt a változást leginkább a pedagógusok váltották ki bennem. Tudod, mikor azt mondja nekem a tanárnő, hogy szerinte nehéz helyzete van ennek a kisgyereknek (mármint az enyémnek), hisz minden eredményért tízszeres küzdelmet kell vívnia, mint másoknak, akkor az olyan másabb, mint mindig azt hallani, hogy nem figyel... hát nem figyel az a gyerek, (ergo ROSSZ a gyerek). Ez utóbbitól dacos leszek, és azt mondom, hogy el van túlozva a gond. Hagyják a fiamat békén, szeressék, "lássák", és majd azután én is nyitottabb leszek a "rosszaságát" illetően. Ha azt hallom, hogy a figyelmét nem tudja koncentrálni, csak ember- ember kapcsolatban, akkor ettől megértem, miért nem veszem én annyira észre, hogy hátráltatva van. Nem látom, hisz itthon állandóan kontrollálom, követem, amit csinál, folyamatosan utasítom, ezért nem zavarodik össze. Nagyságrendekkel jobban teljesít ebben a felállásban, mint akkor, mikor 28 gyerek közül ő az 1 (vagy inkább ő csak 1). /Figyelem, és olvasom Virágot, és egyrészt respekt neki, hogy fel tudta- merte vállalni az otthontanulást, másrészt irigylem is végtelenül, mert egyértelmű, hogy az én fiam is jobban tudna tanulni, ha otthon maradhatna. Ez persze nálunk kivitelezhetetlen. Az ok végtelen egyszerű: a keresetemre szükség van. Pont/.
Amúgy meg olvasok erről a Bobi- típusú figyelemzavarról, és azt kell mondjam, meglehetősen alattomos, és aljas. Miután nem párosul mondjuk hiperaktivitással, könnyen gondolnánk, hogy figyelmetlenség (amit amúgy is gyakran használunk olyan gyerekekre, akik túlzott magabiztosság, vagy sietség okán összecsapják a feladataikat, és olcsó hibákat ejtenek). Bobinál ez ennél komolyabb. Bármi képes elvonni a figyelmét a feladatról, valamint három- négy egymást követő utasítást már összezavar, elfelejt. Ilyenkor vagy szidalmazzák, vagy kigúnyolják, vagy - mint jelen esetben - látva a problémát, igyekeznek segíteni neki (köszönet érte Á. néninek).
Mit tehet ilyenkor a "nemősanya" Doris? Kérlek szépen, jobb híján olvasok a neten, és olyan technikákat, játékokat keresek, amik segítenek az összpontosításban. Ezeket csinálgatjuk otthon tanulás és gyakorlás közben, úgy tűnik, sikerrel. A gyakorlatok után mindig jobban megy a feladatmegoldás. Aztán ott van még a tarsolyban a kézzel fogható jutalmazás.  Nagy divat az iskolában a Bakugan, aminek az értelmét nem szeretném most kifejteni, mert különösebben nem ismerem. Gyűjtik a gyerekek a figurákat, majd cserélgetik, erőpontokat nézegetnek, harcokat vívnak. Egy figura 500 Ft- tól indul, és mehet egyre feljebb. Mostantól olykor kapnak egyet a gyerekeim. Vagy a zsebpénzükből a felét fizetik, én a másik felét (ezt a módszert szeretem legjobban, mivel nekem spórolós, ők meg érzékelik a pénz súlyát). Több haszonnal is bír a szörny- őrület: egyrészt így nem lógnak ki a (bakugan)közösségből, küzdenek a jó jegyekért, hogy gyűlhessenek a figuráik.
A gyűjtés amúgy is jó dolog szerintem. Kitartás kell hozzá, elszántság és összpontosítás. Ott a cél, meg kell szerezni, ügyelni rá és hasonlók. Hogy éppen most bakugánnak hívják az áhított kincset? Mit tegyünk, ha ma már nem a kártyanaptár a divat? El kell fogadni a szörnyeket (IS).