Jövőkép

Rettenetes hétvége vár rám. Összejött az éjszakai túra, így ma éjjel a Budai hegyekben fogok bóklászni egészen hajnalig. Ott fogok ücsörögni egy kilátó tetején, és várom, hogy a csapatok szépen egyenként befussanak, és átvegyék tőlem a feladatokat.
Sötét lesz.
És hideg.
Atibi meggyőzhetetlen.
Szerinte mindenki élvezni fogja.
Én főképpen élvezni fogom: Elképzelem magam a tejszerű ködben, ahogy az orromig sem látok, vacogok, a kölykök meg eltévednek, nem jön senki, csak néhány szipus hajléktalan, akik elől lebújok a korlátok mögé. Ők üldözőbe vesznek, én futok egyre feljebb és feljebb, mígnem elérek a kilátó tetejébe, és nekilapulok a falnak. Ők meg jönnek egyre közelebb. Röhögnek, de nem jókedvükben, hanem mert be vannak tépve, mint az állat, és meggyőzhetetlenek. Próbálom humorral elütni a dolgot, de hiába. Nem tudom, mit is akarnak. Igyekszem majd nem pánikba esni. Érvelek, hogy nincs pénzem, ékszerem, kajám, drogom. Semmim sincs, és csúnya is vagyok. Később fejbe verem őket a zseblámpámmal, kábult testüket átdobom a korláton.
Mivel becsületes vagyok, feladom magam a rendőrségen, így hát lecsuknak gyilkosságért. 15 évet kapok. Mr. Darcy magára marad a fiúkkal. Eleinte még látogatnak, később már el- elmaradoznak, és mikor majd 2025- ben szabadulok, a gyerekeim alig ismernek rám. Haragszanak, hogy anya nélkül kellett felnőniük, gyűlölnek, és ezt egy Mónika show keretein belül fogják a fejemhez vágni. Nekem lelkifurdalásom lesz, ezért az alkoholba menekülök a problémáim elől. Néhány év alatt végképp lecsúszok, már házam sem lesz, munkám sem, végül ott végzem valahol a Budai hegyekben. Becuccolok a kilátó lábához néhány papírdobozba, napközben pedig lejmolom a turistákat, hogy legyen pénzem a napi két liter boromat megvenni.
Hát így.
És ez az egész ma éjjel fog elkezdődni...

Ha meggondolom, hogy ehelyett itthon ünnepelhetném a családdal Bobi szülinapját, délután egy szerkesztőségi értekezletre mehetnék, ahol végre cseveghetnék egy rakás "igazi" újságíróval, éjjel a fiúk mikulásos csomagját csempészhetném a cipőjükbe, holnap reggel pedig a helyi reformátusok karácsonyi műsorát rendezhetném (amit fogok is, csak éppen kialvatlanul, és szarrá fagyva, nyakamon egy rendőrségi vizsgálattal)... Tehát ha mindezeket meggondolom, azt a tényt állapítom meg, hogy Atibi hosszú időre az adósommá teszi magát a mai napon.
Egy a gond: A főnököt, aki jóbarát, és ott van mindig, ha bajom van, segít, és elismer... nos, őt még adósommá sem tehetem. Egyszerűen csak annyit tehetek, hogy felmegyek arra a kib...tt hegyre.

Ps: Valaki irigyel még a munkám miatt???