Havazás

Totálisan el vagyunk havazva! Térdig járunk az átfúvásokban, úgyhogy hamarosan indulunk valami hótaposó csizmákat beszerezni, mert a bakancsok ilyenkor mit sem érnek.
Te jó ég! Mindjárt karácsony, és még egy rakás dolgom van. Jó pár ajándékot kell még készítenem, most mindjárt pedig havat lapátolnom, és feltölteni a madáretetőket.
Százával jönnek a madarak. Azt hiszem, elszámoltam magam, mikor elkezdtem ideszoktatni őket. Évről évre többen vannak, és lassan nem lehet győzni őket élelemmel. Nem beszélve arról, hogy felmászni a nyárfa tetejébe egy vödör maggal a kezemben, szembenézve a süvöltő északi széllel... izgalmas feladat, azt meghiszem.
A macska is felköltözött. Nincs már szívem elnézni, mennyire fázik. Amilyen hatalmas, annyira érzékeny. Cipő nem, ő kemény vadász lett tavaly óta, de Cilu nagyon "gulincás". Ma reggel megszántam, és beengedtem, ennek következtében kitört az anarchia nálunk. Cilu óberkodik az egerek körül, miközben Lola rágcsálja a fejét, és dobogva hívja játszani.
Egy állatkert közepén élek.
Tehát ma csizma vásárlás (Basszus, a k.fa alá már megvettem a vadonás új bakancsokat a fiúknak!), karácsonyi próba a reformátusoknál (Igen, idén is én rendezem a szenteste műsorát, és borzalmas lesz most is. Annyit fejlődtünk, hogy ezúttal még gitározni is fogok (reméljük, ez a momentum némi minőségi javulást fog eredményezni, ugyanis ezzel az aláfestő kísérettel próbáljuk valahogy enyhíteni azt a szörnyen hamis kornyikálást, amit a gyerekek produkálnak. Azt hiszem, ezzel a mondattal már mindent elárultam). Szóval borzalmas lesz, de nem tudok most sem mit tenni. A szöveget ők adták, a szereplőket ők adták, és megint három próbával akarnak eredményt elérni. Rettentő fájdalmam, hogy idén is (mint minden évben) az eseményt felveszi a helyi tévé, és bele is mondják a nevemet. Tiszta égés, viszont ők azt képzelik, hogy tényleg jó a műsor.
Próba után ebéd, és ha eláll a szél, megyünk egy hatalmasat szánkózni (Basszus, a k.fa alá már megvettem a hócsúszkákat a fiúknak! De hol van még karácsony? Addig marad az egy szem szánkónk, és a nejlon zsákok.).
Éjjel aztán nekiugrok a ragasztó pisztolynak, a varrógépnek, a dekupázsnak, és igyekszem mindent kapkodva, sietve megoldani négy nap alatt.
Nem tudok mit tenni ez ellen. Valahogy úgy vagyok kalibrálva, hogy mindig mindent az utolsó pillanatban tudok megoldani. Amíg van időm, addig nem jut eszembe semmi, csak húzom, halasztom a megoldást, aztán a célegyenesben izzok föl. Most is ez van. Hetek óta vajúdok a tervek fölött terméketlenül, most meg kezd megjönni a kedvem.
Jöhet tehát a karácsonyi pergés.

(Ja! Kitaláltam, hogy tudok olyan kocsonyát készíteni, amit szívesen megesznek mások is, és nem foglalja el a konyha és a kamra összes zugát! Na. Ez is most jutott eszembe!)