Mindent rendben megúsztunk, mindenütt voltunk, és mindent túléltünk. Nem akarom részletezni, mert csak ismételném önmagam. Pontosan úgy zajlott, hogy tévelyegtünk, nevettünk magunkon, végül odaértünk mindenhova, elintéztünk mindent.
Túléltem még a Józsefvárosi piacot is (ahol most voltam életemben először).
Az a véleményem, hogy olyan, mintha egy csomó kínai boltot ragasztottak volna egymás mellé. Ennyi, és nem több. Két dolog volt, amit érdemes lett volna megvennem- mindkettőről lemaradtam.
1. Kellett volna egy táska, mert az most nincs. Néhány napja szakadt le a füle kedvenc tatyómnak, így most kar nélküli ember vagyok. Az egyetlen dolog az életemben a táskám, amelynek soha nem kell attól tartania, hogy elveszítem. Nem, mert ha nincs a vállamon, rögtön hiányérzetem van. Jellemző módon minden táskát túlpakolok. Ha kicsit veszek, széthasítom a beletömködött holmikkal, ha nagyot, akkor 8- 10 kiló cuccig meg sem állok. Ezt viszont a fül nem bírja. Így járt ez a mostani is.
Szóval mászikáltam a sötét arcú maffiózók, és a táska akciók között, végül vettem három pár halálfejes kesztyűt a fiúknak, a táska meg elmaradt. Hogy miért, ez majd később kiderül.
2. A másik sajnálható holmi egy parfüm, amelyről csak később tudtam meg, hogy valódi volt (lopott), és egy ezresért megkaphattam volna, de a nő elszúrta, mikor megszólított: magának finom Paris Hiltont? Ah, már futottam is! Atibi mondta, hogy jó nagy hülye vagyok, amiért elmentem.
Én viszont utálom az ilyen helyeket, ahol alkudozni kell, megszólítanak, tukmálnak... Ettől begörcsölök, és semmi kedvem vásárolgatni. Ezért nem lett SEMMI. Csak kesztyű. Ott ugyanis békén hagytak.
Egy szó, mint száz, annyi értelme volt az egész piacolásnak, hogy vacogósra fagyjak, és jó ideges legyek.
Nem megyek oda többet.
Viszont találkoztam egy négy évessel, aki önként eljött velem wc- re, bezony ám! Bátor kislány. Én ugyan nem mennék el senki idegennel vécézni! Azt meg főképpen nem hagynám, hogy kitörölje a fenekemet.
Ő meg igen! És nevetett hozzá! Hanem ettől bestresszeltem, hogy el ne rontsam az ügyet... Mer' csak gondold el, hogy egy idegen elviszi a gyerekedet a mosdóba, és mondjuk elront rajta valamit... vagy eltéved vele... vagy elveszíti... Ettől ideges lenne akárki, ha ő az anyja. ZK azonban megmutatta, hova kell menni, aztán jól felvezetett a lépcsőn is. Minden rendben ment, köszönhetően neki.
Jó volt velük. Daniella az én Jézuskám, amiért ámulok és örömködök azóta is! Éppen valami ilyesminek képzeltem őt, és ZK- t is, így hát szerintem Pepe és Bakka sem lenne más, mint akinek magamban látom őket.
Hanem most vörös- dagadtra gitároztam az ujjaimat, ráadásul a családban állandó veszekedés van a hangszer miatt. Azt hiszem, a karácsonyfa alá be kell szereznem egy gyerekkézre méretezettet Ákosnak, aki üvöltve, és rettentő hamisan kántálja egész nap a Csiribirit, meg a Csudálatos Maryt. Kénytelen vagyok hallgatni, elvégre nem törhetem le az ambícióit azzal, hogy "ne nyivákolj már édes fiam!". Inkább azt mondom, kicsit halkabban! Próbálj igazodni az én hangomhoz, meg a hangszerhez, hogy legyen valami pofája a nótádnak, ne csak egy marhacsorda harci bőgéséhez hasonlítson.
Nem érti, mi bajom. Én meg nem értem, MIÉRT NEM HALLJA (?!), mennyire hamisan danolászik. Viszont letett a legókról, most hangszerre vágyik.
Remek. Tudtam, hogy karácsonyig hetente fogja változtatni a kívánságlistát. Ez nekem semmi egyebet nem mond, csak azt, hogy VALÓJÁBAN mindene megvan.
És már nekem is.
1 megjegyzés:
jo kezdet
Megjegyzés küldése