Rettentően meglepődtem, mikor este megszólalt a telefonom. Egy anyatárs keresett Nagyfiam osztályából. Bemutatkozott, aztán erősen kérdezgetett, hogy fiam hogyan érzi magát, mi a véleményünk az iskoláról.
Gyanakodtam. Tapasztalataim szerint ugyanis az effajta kedveskedések mögött MINDIG VAN VALAMI. Még naív időszakomban gyakran belefutottam olyasmibe, hogy azt képzeltem, valóban érdekli a másik embert a válasz, amit a kérdésére adok, de aztán mindig rá kellett jönnöm, hogy ez csak egy lényegtelen felvezetés. Nincs mögötte valódi érdeklődés.
Igen, itt is eljött az a pillanat, mikor kibújt a lényeg. Hogy elvállalnám- e az osztály SZMK képviseletét. És a körítés hozzá: Ő már idén nem, és hogy ő úgy látta a szülőin, hogy én meg vagány, meg izé... És lehet- e, hogy csinálom? Nem nagy cucc, és segít is, blablabla.
Ó, ne már! Ne már még egy koloncot!
Aztán járt az agyam, hogy vannak az SZMK gyűlések, sok szülő, ismeretség, miegymás... és hát ugye, én mégiscsak programszervező vagyok. Hogyan lehetne másképp az eddig bevehetetlennek számító Refit bevonni a szárnyaink alá? Hogyan másképpen, mint úgy, hogy a szülői munkaközösség tagja leszek? Hoppáré!
A világ adok- kapok. Nincs ingyen semmi, de lehetőség mindig van. Megfizetjük az árát, hogy a célunkat elérjük. Ha aztán a vevő és eladó előnyös egyezséget köt, akkor a végén mindenki elégedett, és a világ forog tovább.
Mutass valakit, aki önzetlenül tesz bármit másokért! (Vajon Teréz anya nem azért volt olyan tisztán jó, és áldozatkész, mert ez NEKI okozott örömet? Néha azt gondolom, hogy de. A maga lelki nyugalmát szolgálta azzal, amit másokért tett.) Ha magunkba nézünk, láthatjuk, hogy a közért végzett munka is valahol minket szolgál. Néha ennyire céltudatosan, mint most, néha csak az örömünket, önbecsülésünket erősítjük vele. Az nem önzés?
2 megjegyzés:
Ó, ezen mennyit filóztunk részeg éjszakákon. Az a helyzet, hogy egészen cáfolhatatlan érvelést lehet felépíteni amellett, hogy igenis mindent önzőségből teszünk, még a teljes önfeláldozásba is csak azért megy bele az ember, mert ha nem tenné meg, akkor érezné csak igazán szarul magát; de valahogy mégsem tetszik nekem ez az egész gondolat. Tulajdonképpen évek óta keresem az indoklást, hogy ez miért hülyeség, de még nem találtam meg. :)
De milyen jók is voltak azok a világmegváltó éjszakák!
Nem rossz gondolat ez amúgy meg. Én egyszerűen elintézem: vannak jó önzések, és rossz önzések. Vannak fokozatok. Ha valaki szeret, és szeretetre vágyik cserébe, az egy előnyös csere. Ha valaki segít másokon, akkor teljesen mindegy, hogy ő ettől megelégedettnek érzi magát. Jól jár mindenki. Akkor nevezzük hivatalosan önzésnek, mikor valaki csak kapni akar, és a másik embert eszköznek használja ehhez. Mikor én kirándultatok, akkor boldoggá tesz az ott lévők öröme. Büszke vagyok magamra, hogy jól csinálom. Az örömükből építem önmagam. Szerinted érdekli ez őket? Csak az érdekli, hogy a saját örömüket megkapják, és ezt megadom nekik. Ettől aztán szeretjük is egymást.
Megjegyzés küldése