Maradj meg

Nálunk elég népes a rokonság, főképpen mr. Darcy oldalán. Van neki... lássuk csak... 5 testvére. Ennyi ember már igen színes paletta, ebbe aztán belefér minden. Belefér mr. Darcy is, és a nővére is, aki, hogy úgy mondjam, elég zaklatott életet él(t). Bőven a negyven fölött, a klimax előtti utolsó peteérések egyikében esett teherbe, és ezt úgy hét hónapig észre sem vette. Eközben dohányzott, ivott is, így a baba születését sokkal inkább aggodalom, semmint felszabadult öröm kísérte. Sajnos, a terhelt terhesség meghozta az eredményét, mivel a kisgyerek még nem beszél, bár három éves már bőven elmúlt. Néha eljönnek a mamáékhoz, és ilyenkor az én gyerekeim pátyolgatják a kicsit. Játszanak vele, kísérgetik, tanítják beszélni. Egyelőre csak a Nagy látja, hogy valami gond van, Ákosék még nem tudják összerakni, hogy ez egy nem normális fejlődés, amit a kisfiú produkál.
Valamelyik este szóba került köztük, és Nagyfiam elmondta a kicsiknek az igazat, ráadásul elég drasztikusan. Azt mondta, L. fogyatékos. Ákos azonnal szaladt hozzám, mert nem akarta elhinni, hogy L. "beteg", hisz az ő szemével nem lát rajta semmi furcsát. Én azonban kissé szelídebben, de alátámasztottam Nagyfiam állítását, miszerint L. soha nem lesz pontosan olyan, mint ők.
Akkor ő bement a szobába sírni. Kis idő múlva újra jött, és feldúltan kérte számon a világot:
- Én azt hittem, hogy L. igazi unokatestvérem! Azt hittem, hogy majd játszhatok vele, és megtaníthatom focizni! Az tényleg igaz, hogy annyira beteg? Lehet, hogy tolókocsis lesz? Lehet, hogy ez fáj neki?

Eszembe jutott az a kis laminált könyvjelző, amit tavaly kapott, mikor a tanító nénije elbúcsúzott tőlük. M. néni valami ilyesmit írt rá neki szépséges gót betűkkel (nem tudom pontosan idézni, mert a gyerek bent tartja a padjában a mai napig): Ákos, kreatív fiú vagy mély gondolatokkal. Kívánom, hogy maradj meg mindig ilyennek.
Én is ezt szeretném. Maradjon csak meg mindig ilyennek.