Lolek & Bolek

Mindig mondom, hogy már az eltartana egy tévécsatornát, ha nálunk beszerelnének egy kamerát. Mi lenne akkor, ha ugyanezt megtennék az irodában, a buszainkon, és az autóban? Azt hiszem, igen szórakoztató műsor kerülne ki abból... De még hogy mi mennyit röhögünk! Hogy tegnap mennyit röhögtem!
Megjártuk Pestet, na, nyilván, hogy voltunk, ráadásul közben a héten kiderült, hogy céges ügyben is mennünk kell, így ismét voltunk a villák között is. Csak éppen azt nem értem, ha valakinek a házában van egy 30 négyzetméteres tó vízeséssel, sziklákkal, pálmával, akkor az MIÉRT NEM MŰKÖDIK??? Sok áramot fogyaszt, vagy mi? Valahányszor ott járunk, mindig hiányolom a csobogást a hátam mögül. A bubis víz viszont, amit a szobalány elém rak, éppen megfelelő hőmérsékletű. De mindig csak a víz... Legközelebb kérek valami erősebbet, azt hiszem. És az is nagyon gáz, hogy a márványpadló folyton tükörsima, és például tegnap is nagyon kellett figyelnem, hogy a cipőm sarka meg ne csússzon, mert akkor a hátammal ráestem volna a lépcső élére, ami végzetes leégés lett volna.
Egy ilyen helyen nem lehet elesni, röhögni, és erősebb italt kérni. Áh!
Írnom kell viszont egy céges prezentációt, mert házigazdánk szeretné odaadni az üzleti partnereinek... Sose lehet tudni, ugyebár. Látom magam előtt... Látom tényleg, ahogy valami menő muftikat szállító buszon a mikrofonba kareokizok, hogy biztosítsam az igényes szórakozást T. Vendégeknek.
Lolka és Bolka kirándultatja X. cég arcait, hehe. Én így mondom magamban: Lolka és Bolka. Mint kiderült, Atibi is hív minket valahogy. Ő magában Stan és Pan cégnéven futtatja jól menő kis párosunkat.
Akkor leszünk csak bajban, ha egy napon tényleg felhív minket valaki, hogy dobjunk össze valami csapatépítő hétvégét a managereinek. Akkor aztán fel kell hajtanom azt a komolyabb italt.
Mindent szétnevetünk! Mindent, a francba!
Mire átértünk az RTL klubhoz, már szétkentem a szempillámon a festéket, így készült a fotó is. Nem túl előnyös kép lett szerintem. Ott állt egy nagy rakás ember a castingon, mi meg vihogtunk összevissza. Végre bemehettünk Dórihoz, akivel telefonon is beszéltem. Nézegeti a papírokat, és kérdezget. Nem ám úgy, mint múltkor, mikor mr. Darcyval voltunk, hogy "hány évig élt Mózes", meg ilyeneket, hanem a munkánkról, meg az ő munkájáról mesélt. Végül telefonszámot cseréltünk, és hát kérlek szépen... Ilyen nincs, komolyan mondom... Azt mondja, egyetlen hiba van: NEM VAGYUNK ROKONOK. Ez így nem megy, de szeretné, ha mindketten visszamennénk... valakivel.
Hogy miért nem írtuk azt, hogy féltestvérek vagyunk? Vagy unokatesók? Vagy miért nem mondtam, hogy Atibi a fiam? Javítsuk át a papírt! Nem, azt nem lehet, mert őt kirúgják. A francba! Francba, francba! Már ott megmondja, hogy bent vagyunk a második fordulóban, és közbe' mégse nem. Holmi DNS miatt. Különben meg, ha tudta már az elején, akkor minek ültünk ott egy órát???
Mert ő szeretné, hogy visszamenjünk.
De hogy mennyire ordított Atibi! Ő érezte, hogy nem kell idejönnie, meg hogy őneki aztán nincsen egy olyan rokona se, akivel meg merne jelenni (Tényleg nincs. Láttam őket. Bár a papája... vele azért meg lehetne próbálni). Nekem viszont járt az agyam, és megyek vissza. Megyek tesómmal. Ha találunk időpontot. Dóri mondta, hívjam bármikor, keresünk helyet, hisz jövő héten (mikor a hivatalos casting megy majd) nem jó nekem. Fontosabb dolgom van. Kirándulunk végre! Jövő héten már mászhatom a Pilist, kareokizhatok a buszon, zizeghetek a gyerkőcök között. Az lesz ám a jó világ! Ki nem hagynám senki villájának kedvéért, meg aztán A széf is maradhat zárva még néhány hétig.