Íme, rajongásom tárgya, a TEVE! Minden alkalommal kb. 4 kiló szeletelt répát cipelek ki az állatkertbe, amit azután szétosztok a gyerekek közt. A teve csücsörítve emeli le a tenyerünkről a csemegét, közben vigyáz, hogy nehogy megsértsen. Hatalmas, jópofa állatok. Merő nyál lesz tőlük mindenki, ez nyilvánvaló, de most mondd meg... ki nem sz...ja le?Különös, hogy elég nekik három nap, hogy megismerjenek. Midőn selymes hangom felveri az intézmény csendjét, ők a púpjukat vidáman lengetve rohannak a kerítéshez. Odaállok eléjük, és mesélek a varázslatos, kincset rejtő púpjukról, a tevék pedig közben a vállamat, és a hajamat "puszilgatják". A gyerekek vágyakozva néznek, ah, bár én is megfoghatnám!- gondolják magukban. És akkor előhúzom a répás zsákot, a szülők a szívükhöz kapnak, a kicsik pedig a kezüket nyújtogatják. Nem számít akkor már a teve szaga, vagy a nyála... nem, nem, csak a barátság és az érintés számít. És valóban ezek a legfontosabb dolgok.
1 megjegyzés:
Megértem a rajongásod, sajnos itt nálunk elérhetetlenül messze vannak a tevék és nem simizhetők!
És akkor még nem is szóltál a szemükről és a szempillájukról. Mekkora igazságtalanság kérődző patásoknak adni ( tevék, zsiráfok, antilopok, gazellák, tehenek, aranycirmos szemű kecskék ... ) a világ legszebb szemeit és szempilláit, vajon miért kapták őket? Hogy meghassák a ragadozókat? lehet, ki tudja ...
- nem biztos, hogy mind kérődző, talán... -
Megjegyzés küldése