Szabályok

Bobi imádja a kis kütyüket, plüssöket, állatkákat. Minden lefekvés egy hosszadalmas előkészület, és az is örök háború, hogy ne vigye be az oviba a dolgait. Az óvónő nem szereti, hisz Bobi már "nagy", hamarosan iskolás lesz, szokja meg a SZABÁLYT!
Engem nem érdekel. Nagyfiam is ilyen volt, őt is nyaggatták állandóan, aztán szép lassan elmaradtak a játékok- egy idő után már nem volt szüksége rá, hogy az otthon egy darabját magával vigye.

Húsvétra anyáék nyuszija egy kis mosómedvét hozott Bobinak. Nagy kincs lett azonnal. Bekerült a hóember, és a pingvin mellé az ágyba, és persze az ovi első napján hurcolta magával megmutatni, vele aludni, ölelgetni. Délután pedig jártuk a boltokat, könyvtárban voltunk, és mire este lefekvésre került a sor, már nem találtuk a játékot. Valahol elmaradt. Gondoltuk, biztos az autóban hagytuk, így sikerült elaludnia. Reggel az első útja a garázsba vezetett, de sajna a mosómacit ott sem találta.
Hm, hátha az oviban maradt. Beértünk, átnéztünk mindent, nem volt ott.
Hm, hátha valamelyik üzletben maradt. Délután megkeressük, most dolgoznom kell nekem is.
Rohanás haza, Atibi egy óra múlva jön, megyünk Pestre, majd később megkeresem a mosómacit. Ismernek mindenütt, úgyis eltették, elég lesz később körbeszaladni az üzleteket.

A hajamat szárítottam, mikor az óvónő felhívott. Azt mondta, Bobi rosszul van, folyamatosan sír a sarokban, már a gyomra is fáj. A mosómaci hiányzik neki.
Mit tehettem volna? Igen, végigtrappoltam a várost, és meg is találtam szegény mackót a könyvtárban. Ott üldögélt a mesekönyvek közt. Nagyon bánkódott szegény. Bobit hiányolta. Megvigasztaltam, aztán rohantam vele az oviba, be a csoportba, félbeszakítva a foglalkozást, keresztüllépkedve a mesesarokban kuporgó gyerekeken, és bedugtam a pityergő, szomorú szemű Bobi pólója alá, hogy így vigasztalják egymást, és meggyógyuljon a gyerek fájós hasa.
Az óvónő pedig ezúttal nem mondta, hogy ej, Bobi, nagyfiú vagy már, vidd ki a szekrénybe a játékod.
Mert vannak dolgok, amik olykor még a SZABÁLYOKNÁL is fontosabbak.