Munka és kirándulás

Még mondja valaki, hogy egy animátornak arany élete van! Egy teljes napon át úgy tenni a legváratlanabb helyzetekben is, mintha éppen erre számítottál volna- az nem is olyan egyszerű. Főképpen, ha a legjelentősebb kirándulásodat vezeted egy csomó olyan pedagógussal, akik reményeid szerint- okulva a látottakból- jövőre már mind hozzád hozzák a diákjaikat.
Reggel negyed nyolckor telefont kapni, hogy aszongya:
"Dorisbaba, nincs itt a busz!
Mit csinál a busz???
Nincs itt!"- az nem olyan biztató kezdet.
Mert akkor telefonálsz, hogy hol a jó édes anyjába' van az a busz, mikor már úton kellene lennie. A sofőr meg váltig állítja, hogy neki azt mondták (de ki???), hogy nem is akkor indulunk, hanem egy óra múlva. Aztán az úton kérdezget, hogy merre kell menni. Mi az, hogy merre kell menni??? Te már egy hete készülsz erre, mindent megnéztél, megtanultál, ő meg még a GPS- t se rakja be? De még azt is magyarázd el neki, hogy Miskolcon holnap merre menjen, mert azt sem tudja. Te sem. És nem is érdekel.

És akkor a megbízó azt mondja édesen mosolyogva, hogy talán mégis érintsük Visegrádot, úgy tűnik, belefér az időbe, olyan jól jöttünk eddig.
Kiver a víz. Jó, akkor most mesélsz Visegrádról, és borzasztó kellemetlen, hogy amíg beszélsz a hely szelleméről, a vár történetéről, iszonyatosan elérzékenyülsz (nem, nem magyarkodás, csak fáradtság biztosan), mert Mátyás mindig is fontos volt neked, és míg a mikrofonba dünnyögöd, hogy 40 ezer ember állt a Duna jegén, mikor királlyá koronázták, és rá is szolgált erre a nagy boldogságra, hát végig az jár a szívedben, hogy mennyire szeretnél egy ilyen Mátyást még, még Mátyást, Széchenyit, Deák Ferencet, csodás, reményt adó magyarokat... meg is állsz picit, mert kis híján elbőgőd magad, ahogy suhantok a Visegrádi- hegység alatt. Pompás, szépséges Dunakanyar.
Rögtönzöl tehát, közben megőrülsz, hogy minden kiszállás fél óra pisilés, ivás (Apropó! Fügés pálinkát kell csinálnom! Ennél finomabbat talán nem is ittam még), falatozás.
Itt mindenki ráér?
Mi lesz a programmal? Végül mégis elindultok, jó, hát lesz a skanzenben egy óra (???), de kell a játék, amin kotlottál egy hetet, szeretnék megcsinálni. Meg lehet próbálni, de az legalább három órát eltart. Nem baj, valamennyit legalább... Azt látod hamar, hogy ez sikeres, el fognak késni az ebédről, mert futkosnak, töltögetik a feladatlapot, hu, ez tetszik nekik. Remek.
Amíg esznek, te elszaladsz a múzeumokba, hogy tudd, merre vezesd majd őket, megveszed a jegyeket előre, hogy minden klappoljon. Amíg ők vásárolnak, üldögélsz a Duna parton, és telefonálsz. Mr. Darcy egy másik- nyugodalmasabb- világból szól át, hogy a tó már majdnem kész, Bobival ketten ásták egész nap. Csörög a másik telefon, Atibi (századszor) tudni akarja, hogy minden rendben van- e. Közben elpanaszolja, hogy hatvan állatkertes játékot nyomtatott ki, mikor rájött, hogy a fedőlapot elrontotta:
- Szerinted észreveszik?
- Nem tudom. Mi van rajta?
- Hát képzeld el, azt írtam rá, hogy interaktív állatkerti séta...
- Ezzel mi a baj?
- Hát hogy a séta helyett véletlen azt írtam: sáta...
Nagyon röhögsz. Nem bírod abbahagyni. Na jó, ennyire nem vicces, ez már a kimerültség.
- Mi legyen vele?
- Nem tudom. Ragaszd le!
- Leragasztom egy tapíros matricával.
A röhögés erősödik...
- Interaktív állatkerti tapír. Nem, ezt újra kell nyomni. Megyek, jön a csoport.
És jön tényleg.
Jön a hajó is. Nem, nem lazulás, az úton hidak vannak, épületek, a társaság fele Erdélyből jött, mesélni kell nekik. Neked, aki negyven év alatt még nem szoktál hozzá a saját hangodhoz, az arcodhoz, az egész burok, ami beborít, idegen, és gyakran rémisztő. Neked kell hangfalakból hallanod, ahogy beszélsz a Duna partján lebzselő látványosságokról. Közben a sofőr telefonál (igen, már rég hallottunk felőle), hogy megérkezett a Vigadó térre, ide, a budai oldalra.
MICSODAAA??? Az Pesten van, ember! Takarodni át a legközelebbi hídon, és ott várni. Mi az, hogy nem tud megállni? 5 perc múlva befutunk, legyen ott a busz!
Nincs ott. Ő nem tudott lejönni a rakpartra. Navigálom, végül mégis megjön.
Végre fönt vagytok a kényelmes ülésekbe süppedve, már nagy baj nem lehet. Megbeszélitek a feladatsort, nevetnek egész úton, hurrá, jó a kedvük! Mintha az is a te felelősséged lenne, hogy a lelkükben mi zajlik. Dugdossák a dossziékat, majd ha jönnek az osztállyal, kelleni fog, jók a kérdések. Most mondanád, hogy inkább veled kellene menni, és nem lenyúlni a munkádat.
Nem mondod. Nincs rajta szerzői jogdíj. Kicsi, virágokból összerakott ajándékot kapnak. Mire kiosztod, már otthon vagytok.
Arra gondolsz, hogy valami hiányzott azért a napból. Valami apróság.
Talán az a nyugalom, humor, könnyedség, spontaneitás, ami a TI szervezetlen, busztalan, hajótalan, nevetős, futkosós, tét nélküli kirándulásotok volt alig egy hete.