Emlékszem, mikor télen kínlódtam a létrán, és pakoltam a rengeteg magot a ház melletti etetőkbe. Emlékszem a sok zöldikére, pintyre, meggyvágóra, cinegére. Némán várták a hajnalokat, és sötétedésig hordták csapatostul az élelmet.
Itt vannak most is.
Teszek ki ételt most is, bár nincs rá szükségük- hetek alatt fogy el a házikókból a napraforgó. Én mégis kirakom, hogy tudják, számíthatnak ránk.
Már nem némák. Gyönyörű hangon énekelnek pirkadástól napestig. Bezsongják az egész kertet, és a nyüzsgésükkel, csivitükkel képesek a legmegátalkodottabb rosszkedvet is elűzni.
2 megjegyzés:
ja persze!
itt a világválság sűrűjében egy korrumpálható csapat csinálja a jókedvet meg a hangulatot...
Mindenki megvehető :-)
Megjegyzés küldése