2010. ápr. 14.

Üzenet

Már túl voltunk egy barlangtúrán, és néhány dal megtanulásán. Másfél napja áztunk együtt, csúszkáltunk sárban, játszottunk késő éjszakáig. Most épp a Királyi Palota felé tartottunk. Az egyik kezemet Krisztián szorította, a másikkal mutogattam, hogy kb. meddig húzódott a várfal, és miért nem keverendő a Palota a Fellegvárral, mikor a telefonom sms- t jelzett. Gyorsan átfutott az agyamon, ki kereshet hétköznap délben. Mr. D. dolgozik, a gyereknek órája van, más meg... semmi lényegeset nem várok. Semmit, ami fontosabb ennél a mostani pillanatnál. Hagyjuk most az üzenetet! Jó negyedóra múlva jutott újra eszembe, már tető alatt, bent a Herkules kútnál a telefon. Gyorsan elő vele, Nagyfiam írja: Itt vagyok a vécében, hívj fel, ha tudsz! Te jó ég! Mi történhetett, ha kiszökött óráról, és kockáztatja, hogy észreveszik nála a készüléket? Csak valami szörnyűség érhette szegényt. Már hívom is. Lehet persze, hogy rég bement a terembe, így ha megcsörgetem, igazgatóit kap, de mindegy már, csak tudjam, mi van vele.
Azonnal felveszi, és suttogva szól bele: Szia, csak azt akartam mondani, hogy kaptam két ötöst, és hogy mikor jössz?
Aztán este, már itthon megkérdeztem tőle, mi az, ami leginkább hiányzik neki, mikor elmegyek, s ő azt mondta, az "élet".

3 megjegyzés:

márta írta...

:))
Szép.

ivan írta...

Ezeket a jelzéseket nagyon meg kell becsülni,mert igazi érzéseket takarnak,(de ezt nem is kell neked mondani,csak úgy eszembe jutott.)
Nálam ez így néz ki: papa ,most örülhetsz, nem hoztam fekete pontot...de pirosat se (de én ennek,hogy tudok örülni, minden csak viszonyitás kérdése. )

Angela írta...

márta: igen

ivan: néha már annak is örül az ember, ha semmi sem történik. :-)

Related Posts with Thumbnails